A négynapos barcelonai teszt összefoglalója

Szenvedett a McLaren és a Toro Rosso, feltámadóban a Ferrari, Stroll Maldonado örökébe léphet. A múlt héten bemutatott új Forma-1-es versenyautók máris megtették az első köröket, hiszen hétfőn elkezdődött a négynapos barcelonai teszt, amelynek eredményei nem mérvadóak, viszont egy-két dolgot máris leszűrhetünk belőlük.


Az első, ami egyértelmű, hogy a Mercedes remek benyomást tett, hiszen annak ellenére, hogy akadtak műszaki galibák, mégis a németek autója hozta a legmegbízhatóbb teljesítményt. Igaz, a bajnok csapattól nem is vártunk kevesebbet, éppen ezért inkább a Ferrari érdemli a dicséretet.


Az olaszok tavalyi szenvedése jelenleg úgy néz ki, hogy véget ér, mert a teszten nemcsak megbízható volt az autójuk, hanem olyan gyors is, hogy mind a négy napon a vörösök végeztek az élen.


A hét legjobb körét mégsem Ferrari teljesítette, hanem Valtteri Bottas, akivel kapcsolatban még szokni kell, hogy többé nem Williams, hanem Mercedes pilóta. A finn az 1:19,705 másodperces idejével túlszárnyalta a korábbi időmérős pályacsúcsot. Bottas ezt az eredményt a legpuhább ultralágy gumin futotta, mögötte Sebastian Vettel végzett a második helyen, csak 0,2 másodperccel lemaradással. A német lágy abroncsokkal érte el ezt a teljesítményt.


Vettel mögött a csapattársa, Kimi Räikkönen szerezte meg a harmadik helyet, míg a negyediken Lewis Hamilton neve szerepel. A finn és a brit 1:20-as köröket teljesített. Ami Hamilton után következik a tabellán, abból nem lehet komoly következtetéseket levonni.


A Red Bull és a Renault két-két pilótája után a harmadik napon időmérős szimulációt teljesítő Marcus Ericsson következik, majd jön Felipe Massa, és az eddig egész jól szereplő két Haas. A mezőny második felében az a McLaren, Toro Rosso és Force India szerepel, amely csapatok műszaki problémák miatt sokat szenvedtek.


A McLaren esetében ebből egy kisebb háború robbant ki a közösségi médiában, ahol az egyik portál próbált vicces lenni azzal, hogy kiírták:

Jelenleg kér narancssárga dolog van a világon, ami nem működik.” – ezzel pedig Trumpra és a McLarenre utaltak, ami a McLaren szurkolóknál kicsapta a biztosítékot.


Ha már közösségi média, akkor muszáj megemlíteni, hogy a Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty, megengedte, hogy a csapatok és a pilóták videókat osszanak meg a közösségi oldalakon a tesztről, ami az Ecclestone időkben szigorúan tilos volt. Ezt az engedélyt több csapat alaposan kihasználta, kivéve a Ferrarit, akik azzal borzolták a kedélyeket, hogy hírzárlatot rendeltek el, de végül ők is megenyhültek az utolsó napra.


A barcelonai teszt negyedik napja abban a tekintetben volt különleges, hogy a csapatok vizes pályán tesztelhették az esőgumikat, ám mivel egy csepp eső sem esett, ezért mesterségesen locsolták fel a pályát, ami szinte azonnal száradni kezdett.


Mivel a próbálkoznánk így nem volt értelme, ezért eleinte az a hír járta be a világsajtót, hogy az ebédszünet után nem próbálkoznak meg az újabb mesterséges aszfalt nedvesítéssel, de mire ez a hír körbeért, addigra kitalálták, hogy mégis felvizezik a pályát.


Az ebédről visszatérő csapatok azonban nem rohantak kihasználni a lehetőséget, úgyhogy az egyik szakmai oldal azzal ütötte el az időt, hogy kiderítették, hogy vajon ivóvizet pazaroltak-e el a pálya fellocsolására. Kiderült, hogy disznóknak szánt, ivásra alkalmatlan vízről volt szó.


Amellett, hogy megvolt a Forma-1 idei első nevetséges története, még Lance Stroll volt az, aki beszédtémát biztosított, ugyanis az újonc többször hibázott, csütörtökön pedig úgy összetörte a Williamset, hogy a csapat nem tudott érdemi munkát végezni pénteken.


Az incidens miatt sokan már úgy emlegetik Strollt, mint az új Pastor Maldonadót, aki arról volt híres, hogy a pénze miatt kapott Forma-1-es ülést, és rengeteg balesetet okozott. Stroll megítélésén az is ront, hogy a sérült Wehrlein helyére beugró, teljesen tapasztalatlan, Antonio Giovinazzi jobban teljesített nála. Összesített eredmények a versenyzők legjobb köridői alapján (versenyző, csapat, legjobb köridőm gumi, nap):


1. Valtteri Bottas, Mercedes, 1:19,705, ultralágy, 3.

2. Sebastian Vettel, Ferrari, 1:19,952, lágy, 3.

3. Kimi Räikkönen, Ferrari, 1:20,872, lágy, 4.

4. Lewis Hamilton, Mercedes, 1:20,983, szuperlágy, 2.

5. Daniel Ricciardo, Red Bull-TAG Heuer, 1:21,153, lágy, 3.

6. Jolyon Palmer, Renault, 1:21,396, lágy, 3.

7. Max Verstappen, Red Bull-TAG Heuer, 1:21,769, lágy, 4.

8. Nico Hülkenberg, Renault, 1:21,791, lágy, 3.

9. Marcus Ericsson, Sauber-Ferrari, 1:21,824, szuperlágy, 3.

10. Felipe Massa, Williams-Mercedes, 1:22,075, lágy, 1.

11. Romain Grosjean, Haas-Ferrari, 1:22,118, szuperlágy, 3.

12. Kevin Magnussen, Haas-Ferrari, 1:22,204, szuperlágy, 2.

13. Lance Stroll, Williams-Mercedes, 1:22,351, lágy, 3.

14. Antonio Giovinazzi, Sauber-Ferrari, 1:22,401, ultralágy, 4.

15. Esteban Ocon, Force India-Mercedes, 1:22,509, lágy, 2.

16. Sergio Pérez, Force India-Mercedes, 1:22,534, szuperlágy, 4.

17. Stoffel Vandoorne, McLaren-Honda, 1:22,576, ultralágy, 4.

18. Fernando Alonso, McLaren-Honda, 1:22,598, ultralágy, 3.

19. Danyiil Kvjat, Toro Rosso-Renault, 1:22,956, lágy, 2.

20. Carlos Sainz, Toro Rosso-Renault, 1:23,540, közepes, 3.

21. Alfonso Celis Jr., Force India-Mercedes, 1:23,568, ultralágy, 3.


Ha a körszámokat nézzük, akkor a négy nap alatt Bottas jutott a legmesszebbre, ugyanis összesen 324-szer ért körbe a barcelonai pályán. A Mercedes finnje ezen a listán is Vettel előtt végzett, míg Bottas csapattársa kilencven körrel kevesebbet teljesített. A versenyzők által teljesített körök/kilométerek:


1. Valtteri Bottas, 324, 1508

2. Sebastian Vettel, 267, 1243

3. Lewis Hamilton, 234, 1089

4. Kimi Räikkönen, 201, 936

5. Marcus Ericsson, 198, 922

6. Max Verstappen, 174, 810

7. Romain Grosjean, 174, 810

8. Kevin Magnussen, 169, 787

9. Antonio Giovinazzi, 151, 703

10. Nico Hülkenberg, 150, 698

11. Jolyon Palmer, 143, 666

12. Sergio Pérez, 121, 563

13. Daniel Ricciardo, 120, 559

14. Lance Stroll, 110, 512

15. Stoffel Vandoorne, 107, 498

16. Felipe Massa, 103, 479

17. Fernando Alonso, 101, 470

18. Danyiil Kvjat, 100, 466

19. Esteban Ocon, 86, 400

20. Carlos Sainz, 83, 386

21. Alfonso Celis Jr., 71, 331


A csapatok tekintetében elmondhatjuk, hogy a Mercedes megint torony magasan vezet, ahogy ezt már megszokhattuk az elmúlt két évben. A németekkel csak a Ferrari tudott lépést tartani, hiszen ez a két csapat volt az egyetlen, amely 2000 kilométernél többet teljesített a tesztek első hetén.


A tavalyi Ferrari-erőforrást használó Sauber sem panaszkodhat, annak ellenére, hogy éppen a motor meghibásodása miatt kellett kihagyniuk egy fél napot. A Williams, a McLaren és a Toro Rosso kicsit sem lehet elégedett a munkájukkal, hiszen míg a Williams Stroll miatt teljesített kevés kört, addig a wokingiak és a faenzaiak motorproblémák miatt álltak a garázsban. A csapatok által teljesített körök/kilométerek:


1. Mercedes, 558, 2597

2. Ferrari, 468, 2179

3. Sauber-Ferrari, 349, 1625

4. Haas-Ferrari, 343, 1597

5. Red Bull-TAG Heuer, 294, 1369

6. Renault, 293, 1364

7. Force India-Mercedes, 278, 1294

8. Willams-Mercedes, 213, 992

9. McLaren-Honda, 208, 968

10. Toro Rosso-Renault, 183, 852


Az erőforrások tekintetében is a Mercedes áll az első helyen, ám a Ferrari itt sem engedte messzire futni a németeket. Sajnos a Honda már nem büszkélkedhet ilyen eredménnyel, hiszen közel az ötödét teljesítették annak a távnak, amit a Mercedes tett bele a motorjába.



Az egyes motorok által teljesített körök/kilométerek:


1. Mercedes, 978, 4553

2. Ferrari, 811, 3775

3. Renault, 770, 3584

4. Ferrari (2016), 349, 1625

5. Honda, 208, 968


(Forrás: m4sport.hu, formula.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com