A Stratégiai Csoport eltörölte a rádiós tilalmat és a fejvédőt sem vezetik be

Fontos döntésekkel zárult a csütörtöki megbeszélés, amelynek eredményeként több Forma-1-es szabály módosult.radioAz elmúlt hónapokban a Forma-1 akkor a legizgalmasabb, ha nincs verseny, hiszen míg a pályán egyértelmű, hogy a Mercedes valamelyik pilótája fog nyerni, addig a háttérben mindig izgatottan várhatjuk, hogy milyen új, értelmetlen szabály fogja borzolni a kedélyeket.

Egy héttel ezelőtt a még szigorúbb rádiózási szabály háborított fel sokakat, ám a tegnapi Stratégiai Csoport megbeszélésén olyan döntések születtek, amely sok mindenkinek elnyerte a tetszését, de ugyanakkor van, aki felháborodott.

Feloldják a rádiós tilalmat: A Stratégiai Csoport belátta, hogy egy nagyon szórakoztató elemet száműztek azzal, hogy túlszigorították a rádiózást, hiszen a közvetítést gyakran az teszi emlékezetessé, hogy egy-egy pilóta mit beszél a mérnökével.

A gyűlés úgy határozott, hogy már most, a Német Nagydíj hétvégéjén engedik a szabad rádiós kommunikációt, amelyet csak annyiban korlátoznak, hogy a felvezető kör kezdete és a rajt között nem beszélhet a csapat és a pilóta. Ennek oka az, hogy megakadályozzák azt, hogy az alakulatok szakemberei segíteni próbáljanak a versenyzőknek a kuplung beállításaival kapcsolatban. Ezen kívül a verseny teljes hosszában szabad a rádiózás.

Nem büntetik a négykerekes pályaelhagyást: Az elmúlt néhány versenyen Charlie Whitingék kijelöltek néhány kanyart, amelyeket tilos volt négy kerékkel elhagyni. Aki ezt az időmérőn mégis megtette, annak elvették az adott körét. Stratégiai Csoport tegnap úgy döntött, hogy ezt is eltörlik, mert nehéz megítélni, hogy a vétkező pilóta valóban előnyhöz jutott-e.

Azonnal bevezethetik a vizes állórajtot: Ugyancsak komoly kritika érte a safety car mögötti körözést és rajtot, ami jó adag izgalmat vesz el a futamokból, ezért a Stratégiai Csoport úgy döntött, hogy eső esetén továbbra is a biztonsági autó mögül indul a mezőny, ezek a körök pedig beleszámítanak a versenyben.

Amikor azonban az időjárási körülmények megengedik, akkor a safety car kiáll, a mezőny pedig felsorakozik a rajtrácsra, és hagyományos állórajttal indul el. Az új szabályhoz hozzátartózik az első versenytempóban megtett kör végéig tilos lecserélni az esőgumikat. 2017-től pedig a piros zászlós megszakítás során lesz tilos módosításokat végezni az autón, ideértve a kerékcserét is.halo2017-ben nem lesz glória: A szezon eleje óta megosztja a mezőnyt a fejvédő bevezetése, amelynek megítélése sokkal pozitívabb lett a múlt heti prezentáció után, amelyen a pilóták az elmúlt 20 év legsúlyosabb baleseteiről néztek végig egy kisfilmet, illetve megtudták, hogy a glória 17 százalékkal növelné a túlélési esélyeiket.

Habár a fejvédő esztétikailag sokat rontana az autókon, mégis többen hangoztatták, hogy a biztonság az első, éppen ezért ért mindenkit derült égből villámcsapásként, hogy tegnap leszavazta a Stratégiai Csoport a fejvédőt, amit 2017-ben nem fognak bevezetni, sőt, a későbbi jövője is bizonytalanná vált.

A döntést Alexander Wurz, a versenyzők érdekvédelmi szervezetének elnöke élesen bírálta. Wurz arról beszélt, hogy csalódott, mert ezzel a döntéssel azt kommunikálta a Stratégiai Csoport, hogy az üzlet fontosabb, mint a biztonság, majd hozzátette, hogy reméli, hogy nem történik egy olyan tragédia, amely miatt a Stratégiai Csoport keserűen megbánná a mostani döntését.

(Forrás: m4sport.hu, formula.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com