A Toro Rosso túlzásba vitte az esőtáncot

Hamilton nyerte a kaotikus Brazil Nagydíjat, amit kétszer is félbe kellett szakítani.A hétvége elején még azzal viccelődött a Toro Rosso a hivatalos Twitter oldalán, hogy a két pilótájuk esőtáncot jár, hiszen a Red Bull fiókcsapata olyan motorerőhátrányban van, hogy csak egy esővel megbolondított verseny segíthet nekik a pontszerzésben.

Pénteken és szombaton még úgy tűnt, hogy Carlos Sainz és Daniil Kvjat tánca csődöt mondott, de az is egyértelművé vált, hogy Lewis Hamilton megállíthatatlan Brazíliában, hiszen háromból két szabadedzést megnyert, és az időmérőn is ő bizonyult a leggyorsabbnak.

A brazil hétvége első igazán emlékezetes pillanatát Fernando Alonso szállította. A kétszeres világbajnok egy évvel ezelőtt híresült el arról, hogy a kiesése után egy napozószékben sütkérezett. A spanyol remélte, hogy idén nem ismétlődik meg a szituáció, ám a McLaren most is megadta magát a második szabadedzésen.

Alonso először azzal keltett vidám pillanatokat, hogy keresett egy követ, amivel meg tudta támasztani az autója kerekét, majd néhány perc unatkozás után kapott egy széket és kamerát, hogy kipróbálja magát operatőrként. A pilóta feladata az volt, hogy találja meg Sergio Pérezt, ám a spanyol az eget és az aszfaltot kamerázta le a mexikói helyett.

Az edzés után Alonso vidáman vallotta be, hogy nem neki találták ki az operatőri munkát, majd komolyabbra fordítva a szót, súlyos kritikát fogalmazott meg a sportággal kapcsolatban, ugyanis arról beszélt, hogy 30 percig nézte az edzést, ami annyira unalmas volt, hogy majdnem elaludt, ezért szerinte a Forma-1-nek kellene fizetnie azoknak a nézőknek, akik képesek ezt végigülni.

Alonso kritikáit és a Toro Rosso táncát meghallhatták az égiek, mert vasárnapra szakadni kezdett az eső. A mezőny emiatt el sem indulhatott, ugyanis a rajtot 10 perccel elhalasztották, de még ekkor is csak a biztonsági autó mögött körözhettek, ám nem a teljes a mezőny, mert Romain Grosjean már a rajtrácshoz kivezető körön összetörte a Haast.Az amerikai csapatnak ez főleg azért fájhatott, mert az idei legjobb helyükről, a hetedik pozícióból rajtolhatott volna a pilótájuk. A Haas végül nullázott, mert Esteban Gutierrez is feladata a versenyt. A műszaki hiba miatt kieső mexikói nagyon idegesen reagált, ez a viselkedés pedig egyáltalán nem tetszett a csapatfőnökének, aki visszarántotta a versenyzőjét, amikor az faképnél akarta hagyni.

Miután a mezőny hét kört megtett a biztonsági autó mögött, végre nekivághatott a versenynek, ám nem csatáztak sokáig, mert Marcus Ericsson a célegyenes felé igyekezve úgy törte össze a Saubert, hogy azzal elállta a bokszutca bejáratát, amit ezért le kellett zárni.

Ez az intézkedés jött ki a lehető legrosszabbul Daniel Ricciardónak, mert ő néhány másodperccel az után hajtott ki kerékcserére, hogy kigyulladt a piros lámpa. Az ausztrál 5 másodperces büntetést kapott, míg a csapattársa, Max Verstappen magabiztosan előzgette a többi pilótát, mert a holland jól ráérzett, az esős körülményekre.

A Sauber romjainkat eltakarítása után, a biztonsági autó megint elengedte a mezőnyt, de ezzel még korántsem volt vége a megpróbáltatásoknak, hiszen alig távozott a Safety Car, Kimi Raikkönen azonnal megcsúszott, és a falnak csapódott. A Ferrari rengeteg törmeléket hagyott maga után, úgyhogy a versenyt piros zászlóval szakították félbe a 21. körben.

A több, mint 30 perces állás után megint a biztonsági autó mögött haladt a mezőny, miközben egyre biztosabbá vált, hogy maximum fél pontokat fognak osztani, amiért a pilóták nem tudják teljesíteni a versenytávot.

Ennek a valószínűsége egyre biztosabbá vált, mert újabb piros zászló szakította meg a versenyt, ami miatt a nézők kezdtek idegesek lenni, a pilóták közül pedig többen jelezték, hogy egyáltalán nem voltak annyira rosszak a körülmények, hogy azért meg kellett volna szakítani a futamot.Az újabb várakozás után már két órája tartott a verseny, ami azt jelenti, hogy normális esetben ilyenkor már a pódiumon áll az első három helyezett, ám most még messze volt a vége, főleg úgy, hogy a helyi hős, Felipe Massa is eldobta a Williamst. A brazil ugyanott, a kör végén esett ki, ahogy Ericsson és Raikkönen is.

Az újabb biztonsági autós fázis összerázta a mezőnyt, ám azt senki sem bánta, hogy a pályán nem történik semmi, hiszen Massa számára ez volt az utolsó Brazil Nagydíj, aminek megfelelően a közönség őt ünnepelte. A brazil zászlót magára terítő Massa, könnyekig meghatódva, sétált vissza a bokszba, ahol a Mercedes és a Ferrari szerelői is kimentek, hogy ölelésekkel köszöntsék.

Miután a biztonsági autó ismét kiállt olyan neveket találhatunk az első tíz között, mint a két Manor pilóta és az egyetlen állva maradt Sauber, de Sainz negyedik és Pérez harmadik helye is meglepőnek hatott, ám a „rend” némileg visszaállt, hiszen a sokkal erősebb motorral hajtó Red Bull számára könnyű volt megelőzni a Manort és a Toro Rossót, sőt, Verstappen még Pérezt is letaszította a harmadik helyről.A kaotikus Brazil Nagydíjat, amin végül teljes pontokat osztogattak, Lewis Hamilton nyerte, aki szerint könnyű volt a futam. Mögötte Nico Rosberg végzett, aki így nem lett világbajnok, tehát a világbajnoki cím sorsa két hét múlva, a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon fog eldőlni.

Habár a brazilok nem láthatták, hogy Massa feláll a dobogóra az utolsó hazai versenyén, mégis csak az egyik szemük sír, hiszen a másik brazil, Felipe Nasr sokáig az ötödik helyen autózott azzal a Sauberrel, amely idén még egyszer sem szerzett pontot, ám ez most megváltozott, hiszen Nasr, aki az utolsó helyek egyikéről indult, a kilencedik helyen zárt, ezzel megszerezve a csapat első világbajnoki pontjait.

A futam után a boldog Nasr így nyilatkozott:

Szavakkal leírhatatlan, valóra vált álom, hogy a hazai versenyemen két pontot szerezhettem. A körülmények mindenki számára nehezek voltak, de a pályán tudtuk tartani az autót. Reménykedtem, hogy korábban befejezhetjük a versenyt, hiszen akkor jobb pozícióban voltam, de ez az eredmény is extra motivációt jelent a csapat számára.”A verseny után a visszavonuló Massa is beszélt arról, hogy örökre emlékezni fog erre a vasárnapra:

Nagyon nehéz szavakba öntenem, hogy most mit érzek. Nem tudtam befejezni a versenyt, de így is különleges élmény volt, hogy a rajongóim előtt állhattam meg, mert rengeteget jelentenek a számomra. Nagyszerű érzés látni azokat az arcokat, akikért ilyen hosszú ideje dolgoztam, és csak annyit szeretnék mondani nekik, hogy köszönöm.

Köszönöm, hogy itt lehetek. Hihetetlen és különleges érzés volt látni azokat a srácokat, akik ott álltak a verseny közben egy ilyen nagy baleset után. Ez a nap örökre a szívemben fog élni, soha nem fogom elfelejteni.

Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, a rajongóknak, akik az elmúlt 15 évben támogattak, de azoknak is, akik itt dolgoztak, nekem tapsoltak. Nagyon különleges érzés volt, mert őszintén szólva, nem hinném, hogy megérdemeltem volna. Kicsit szomorú vagyok, amiért nem tudtam befejezni a versenyt, de ez még így is különleges volt.”

A Forma-1 2016-os szezonja jövő héten búcsúzik. Az alábbiakban a Brazil Nagydíj hivatalos végeredménye, a tabellák állása, illetve a pilótakeringő változása olvasható, hiszen a hétvégén több csapat is bejelentette, hogy melyik pilótákkal vág neki a 2017-es szezonnak.A Brazil Nagydíj végeredménye:

1. Lewis Hamilton, Mercedes, 3 ó 1 p 1,335 mp

2. Nico Rosberg, Mercedes, +11,455 mp

3. Max Verstappen, Red Bull-TAG Heuer, +21,481 mp

4. Sergio Pérez, Force India-Mercedes, +25,346 mp

5. Sebastian Vettel, Ferrari, +26,334 mp

6. Carlos Sainz, Toro Rosso-Ferrari, +29,160 mp

7. Nico Hülkenberg, Force India-Mercedes, +29,827 mp

8. Daniel Ricciardo, Red Bull-TAG Heuer, +30,486 mp

9. Felipe Nasr, Sauber-Ferrari, +42,620 mp

10. Fernando Alonso, McLaren-Honda, +44,432 mp

11. Valtteri Bottas, Williams-Mercedes, +45,292 mp

12. Esteban Ocon, Manor-Mercedes, +45,809 mp

13. Danyiil Kvjat, Toro Rosso-Ferrari, +51,192 mp

14. Kevin Magnussen, Renault, +51,555 mp

15. Pascal Wehrlein, Manor-Mercedes, +1 p 00,498 mp

16. Jenson Button, McLaren-Honda +1 p 21,994 mp

17. Esteban Gutiérrez, Haas-Ferrari, kiesett

18. Felipe Massa, Williams-Mercedes, kiesett

19. Jolyon Palmer, Renault, kiesett

20. Kimi Räikkönen, Ferrari, kiesett

21. Marcus Ericsson, Sauber-Ferrari, kiesett

22. Romain Grosjean, Haas-Ferrari, nem indultA pilóták bajnokságának állása:

1. Nico Rosberg, Mercedes, 367 pont

2. Lewis Hamilton, Mercedes, 355 pont

3. Daniel Ricciardo, Red Bull-TAG Heuer, 246 pont

4. Sebastian Vettel, Ferrari, 187 pont

5. Max Verstappen Toro Rosso-Ferrari/Red Bull-TAG Heuer, 192 pont

6. Kimi Räikkönen, Ferrari, 178 pont

7. Sergio Pérez, Force India-Mercedes, 97 pont

8. Valtteri Bottas, Williams-Mercedes, 85 pont

9. Nico Hülkenberg, Force India-Mercedes, 66 pont

10. Fernando Alonso, McLaren-Honda, 53 pont

11. Felipe Massa, Williams-Mercedes, 51 pont

12. Carlos Sainz, Toro Rosso-Ferrari, 46 pont

13. Romain Grosjean, Haas-Ferrari, 29 pont

14. Daniil Kvjat, Red Bull-TAG Heuer/Toro Rosso-Ferrari, 25 pont

15. Jenson Button, McLaren-Honda, 21 pont

16. Kevin Magnussen, Renault, 7 pont

17. Felipe Nasr, Sauber-Ferrari, 2 pont

18. Jolyon Palmer, Renault, 1 pont

19. Pascal Wehrlein, Manor-Mercedes, 1 pont

20. Stoffel Vandoorne, McLaren-Honda, 1 pontA gyártók bajnokságának állása

1. Mercedes, Mercedes, 722 pont

2. Red Bull, TAG Heuer (Renault), 446 pont

3. Ferrari, Ferrari, 375 pont

4. Force India, Mercedes, 163 pont

5. Williams, Mercedes, 136 pont

6. McLaren, Honda, 75 pont

7. Toro Rosso, Ferrari, 63 pont

8. Haas, Ferrari, 29 pont

9. Renault, Renault, 8 pont

10. Sauber, Ferrari, 2 pont

11. Manor, Mercedes, 1 pontA pilótakeringő állása:

Mercedes: Nico Rosberg és Lewis Hamilton

Red Bull: Daniel Ricciardo és Max Verstappen

Ferrari: Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen

Force India: Sergio Pérez és Esteban Ocon

Williams: Valtteri Bottas és Lance Stroll

McLaren-Honda: Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne

Toro Rosso: Carlos Sainz és Daniil Kvjat

Haas: Romain Grosjean és Kevin Magnussen

Reanult: Jolyon Palmer és Nico Hülkenberg

Sauber: Még nincs döntés

Manor: Még nincs döntés

(Forrás: formula.hu, m4sport.hu, gp-live.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com