Aggasztó, hogy nincs hír Schumacher állapotáról

164 napja fekszik kómában a Forma-1 hétszeres világbajnoka, akinek állapotáról már két hónapja nem nyilatkozott a család.schumachermNemcsak a rajongók, hanem az egykori csapatfőnökök, és versenytársak is aggódnak Michael Schumacherért, aki súlyos síbalesetet szenvedett 164 nappal ezelőtt, és azóta is kómában fekszik. A Forma-1 volt versenyzőjének menedzsere, egy ideig nyilatkozott a pilóta állapotáról, ám két hónapja nincs új hír.

Gary Hartstein, traumatológus, aneszteziológus és a Forma-1 korábbi főorvosa, a napokban a következőt írta a blogján:
„Érthető, hogy Michael környezete, és családja nagyon kényes a magánszférára, ám mégsem tudom elképzelni, hogy ne beszélnének arról, ha valami pozitív változás állna be Michael állapotában. Sajnos, szinte biztos vagyok benne, hogy soha többé nem hallunk jó híreket Michaelről. Azt kell mondanom, hogy most már inkább félek attól a pillanattól, amikor a család kiad valamilyen közleményt.”

Flavio Briatore, aki a Benetton csapatfőnöke volt, amikor Schumacher ott versenyzett, A Radio24-nek mondta el, hogy szerinte a hírek hiánya, a család elzárkózása, már önmagában is rossz hír.

Múlt hét vasárnap a német RTL egy dokumentumműsorban mutatta be Schumcher balesetét és az azóta történteket. A műsorban Boris Becker is megszólalt. A teniszlegenda arról beszélt, hogy el sem tudja képzelni, hogy mit élhetnek át a gyerekek és Corinna. Becker szerint azonban csak akkor működhet a kezelés, ha ilyen csendben vannak.

Christoph Specht egészségügyi szakújságíró az egyetlen jelenleg, aki pozitívan beszél erről a csendről. Specht azt mondta az RTL műsorában, hogy nem minden kóma egyforma, hiszen előfordul, hogy egy beteg évek múlva ébred fel.

(Forrás: vezess.hu)

Hozzászólások

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

Mexikóban is új pilótapárossal áll rajthoz a Toro Rosso

Mexikóban is új pilótapárossal áll rajthoz a Toro Rosso

Hiába szerzett pontot Danyiil Kvjat, megint kispadra ültetik.

A Mercedes igen, Hamilton még nem világbajnok az Amerikai Nagydíj után

A Mercedes igen, Hamilton még nem világbajnok az Amerikai Nagydíj után

Sainznak jól a sárga, Verstappen vörös lett a dühtől a rózsaszínné vált Austinban.

http://ujhazak.com