Alkoholos italok reklámozása ellen tiltakozik az Eurocare

Nem mindenkinek tetszik, hogy a Forma-1 partneri szerződést kötött egy sörgyárral.heinf1A múlt hét közepén jelentették be, hogy a Heineken a Forma-1 kiemelt támogatója lett, aminek eredményeként már a Kanadai Nagydíj helyszíne is tele volt a sörgyár hirdetésével, ez pedig nem nyerte el az Eurocare tetszését.

Az Eurocare hosszú évek óta kitartóan harcol azért, hogy a Forma-1-ből eltűnjenek az alkoholreklámok. Először 2014 novemberében kérték arra az FIA vezetőit, hogy szüntessék be az ilyenfajta hirdetést, majd 2015 májusában közzétették azt az átfogó vizsgálatot, amiből kiderült, hogy a Monacói Nagydíj tévéközvetítése alatt 5 másodpercenként láthattak a nézők alkoholreklámot.

A múlt heti Kanadai Nagydíjon újra előkerült a téma, hiszen a holland sörgyárral kötött szerződés miatt másoknak is az volt az első gondolata, hogy a partnerség ellentmond az FIA közlekedésbiztonsági kampányának, hiszen még mindig az ittas vezetés az egyik vezető halál ok az utakon.

Az Eurocare néhány napja ugyanezzel érvelt a partnerség ellen. Mariann Skar, a testület főtitkára nyílt levélben vonta kérdőre Jean Todtot, az FIA elnökét:

„A Forma-1-nek muszáj feltennie magának a kérdést, hogy motorsportmárka vagy alkoholmárka szeretne-e lenni? Tavaly 5 másodpercenként találkozhatunk alkoholreklámmal egy futamon, de mi lesz most, hogy a Heineken főszponzorként jelenik meg? Amennyiben a sport és a cég komolynak szeretne tűnni, akkor meg kell szakítaniuk az együttműködést.”martiniheinekenSkar azonban nemcsak azt szeretné, ha az FIA felülvizsgálná a sörgyárral kötött szerződést, hanem azt akarja elérni, hogy az alkoholreklámozás teljesen eltűnjön a Forma-1-ből, ahogy anno a dohányhirdetéseket is beszüntették. Skar szerint ez főleg azért lenne fontos, mert ezeknek a hirdetéseknek komoly hatása van a társadalomra, főleg a fiatalabb generációra, ezért aggályos, hogy az alkohol és a motorsport közelebb került egymáshoz.

Az FIA már tavaly reagált Skar kritikájára. Todt elmondta, hogy a testület nem tervezi, hogy betiltja a hirdetéseket, mert a kereskedelmi kérdésekben nem az övék az utolsó szó, hanem a Forma–1 Menedzsment (FOM) vezetőié.

Skar ennek ellenére nem a FOM vezetőjének írt levelet, hanem megint az FIA első emberének, akitől elvárja, hogy vegye komolyan a kérést, valamint hozzátette, hogy szerinte az FIA szava is ér valamit, hiszen ők szabályozzák a Forma-1-et, ráadásul részvényesek.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com