Alonso–Räikkönen párharcot vár Villeneuve

A volt Forma-1-es pilóta szerint az idei év a Ferrarié, és Räikkönené lesz. Kimi-Raikkonen-and-Fernando-Alonso_2803277
Sose kedvelte Seabatian Vettelt Jacques Villeneuve, de a múltkori Maláj Nagydíjon mutatott előzésével végleg elvágta magát a német a kanadai előtt.
Villeneuve azonban nem csak az ellenszenve miatt nem hiszi, hogy idén Vettelről fog szólni az év.
Erre sokkal meggyőzőbb érvei is vannak.

A manapság tévés szakkommentátorként tevékenykedő, volt Williams pilóta elmondta a francia Auto Hebdonak, hogy az elmúlt két futamon Alonso és Räikkönen teljesítménye nyűgözte le.

Villeneuve szerint az idei év a Farrarié lehet, ugyanis gyors az autójuk, és Alonso talán újra élvezheti Massa támogatását, ugyanis a jelek szerint, a brazil végre újra magára talált. Ráadásul a Ferrari már maga mögött is tudhatja, az idei legnagyobb hibáját, ami az volt, hogy a Maláj Nagydíjon nem hívták be a depóba Alonsot és ezért kiesett a második körben.

Räikkönennel kapcsolatban azt emelte ki Villeneuve, hogy az Ausztrál nagydíj után rátenné minden pénzét, ugyanis a finn az időmérőkön is egyre jobban javul, és mindene megvan ahhoz, hogy felvegye a versenyt a Ferrarival és a Red Bullal szembe.

(Forrás: Hirado.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com