Ayrton Sennára emlékezik az M4 Sport

Az Egy cserép virág helyett... című magyar dokumentumfilmet vetíti pénteken 19.30 órakor a közszolgálati sportcsatorna az 1994-ben tragikusan elhunyt Ayrton Senna Forma-1-es autóversenyző emlékére.Dobor Dezső egyórás filmje a brazil pilóta versenypályán töltött éveit mutatja be a profi pályafutást megelőző időszaktól egészen az 1994-es San Marinói Nagydíjig. A 34 évesen elhunyt autóversenyző életéről és végzetes balesetének körülményeiről szóló dokumentumfilmet a Magyar Televízió 1995. május 1-én mutatta be először, a közszolgálati sportcsatorna 25 év elteltével újra műsorra tűzi a produkciót.

    
"Ayrton Senna korszakos zseni, aki ma is megállná a helyét. 1984-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, és aztán nagyon hamar topcsapatokhoz került, megvillantotta a képességeit" - mondta Wéber Gábor, az M4 Sport F1-es vezető kommentátora, aki autós rendezvény miatt nem látta élőben a végzetes imolai futamot. "Arra volt példa, hogy valaki egy kevésbé jó autóval is képes világbajnokságot nyerni.


Nem szerette az elektronikát, sokkal inkább nyersen szeretett versenyezni. Olyan megosztó személyiség volt, aki lángoló habitusával hódította meg a szurkolók szívét: teljes magabiztossággal hitt a saját igazában, még akkor is, hogyha ez egyértelműen nem volt igazság. Amikor meghallottam a rádiós híreket, azt gondoltam, hogy valamit félreolvastak. Az előző napon Roland Ratzenberger... Nem hittem, hogy egy hétvégén kétszer egymás után ilyesmi előfordulhat. Akár autóhiba volt, akár más jelenség okozta Senna balesetét, kivédhetetlen volt. Tipikusan olyan szituáció, amelynél inkább a pálya volt már kevéssé alkalmas a versenyzésre.


Mai szemmel nézve egy akkori imolai biztonságú pályán ma nem is rendezhetnének versenyt. Betonfallal, egy ilyen gyors kanyar külső ívén - ha ott modern biztonsági megoldások lettek volna, akkor valószínűleg egy ilyen baleset esetén is kisebb sérüléssel, vagy sérülés nélkül ússza meg. Nem így történt" - fejtette ki az M1-nek Wéber Gábor a királykategória legnépszerűbb karakteréről, aki máig sok versenyző példaképe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com