Az Aranysisak díjjal jutalmazott Sainz szerint nem lesz könnyű dolga jövőre

A szezon első felét kell meghúznia a Toro Rossonak a spanyol versenyző szerint.SainzMilanóban rendezte meg az Autosprint a Caschi d'Oro, azaz az Aranysisak díjátadót, ahol Carlos Sainz átvehette a Forma-1-ben tanúsított küzdőszelleméért az év újonca díjat. A Toro Rosso spanyol pilótája mellett, az édesapját is jutalmazták.
Idősebb Carlos Sainz a raliban elért sikereiért vehette át a díjat.

Sainz elárulta, hogy voltak pillanatok, amikor aggódott, hogy a Red Bull elhagyja a Forma-1-et, ám ezek csak apró gondolatok voltak, mert végig hitt a Toro Rosso csapat vezetésében, és abban, hogy találnak megoldást a motorbeszállító problémájukra.

A spanyol tehetség reménye végül kifizetődő volt, mert még éppen időben bejelenthették, hogy jövőre Ferrari erőforrással folytatja a Toro Rosso, és így Sainz, illetve Verstappen a világbajnoki pontok gyűjtését.

Sainz arról is beszélt, hogy hisz abban, hogy jövőre előrébb tudnak lépni, ebben pedig az is segítség lesz, hogy most már teljesen olasz csapattá vélik a Toro Rosso, amely a múltban, még mielőtt Renault motorra váltottak, élvezte a közös munkát a Ferrarival.IMG_20151130_125201A Ferrari és a Toro Rosso megállapodása úgy szól, hogy az olasz gyártó 2015-ös erőforrást biztosít a csapat számára, emiatt Sainz úgy véli, hogy a szezon első felében kell nagyon gyorsnak lenniük, mert a második etapban az ellenfelek fejleszthetnek, míg ők ugyanazt a specifikációt fogják használni.

A spanyol pilóta szerint nyilvánvaló, hogy az év második felében nehezebb lesz a Toro Rosso dolga, ahogy idén is, emiatt a csapattársával mindent ki kell hozniuk az autóból az első futamokon.

(Forrás: telesport.hu, formula.hu)

Hozzászólások


Vettel nagyon közel az eltiltáshoz

Vettel nagyon közel az eltiltáshoz

Hogyan sikerült 9 „beírást” összegyűjtenie a németnek?

Káosz futam Bakuban

Káosz futam Bakuban

Ütközések, buta megmozdulások, piros zászló kavarta meg a sorrendet, aminek eredményeként előre megjósolhatatlan végeredménnyel ért véget az Azeri Nagydíj.

Sajtó: Kirúgták a Sauber csapatfőnökét

Sajtó: Kirúgták a Sauber csapatfőnökét

A versenyzők miatti vita és az új tulajdonosok miatt kellett távoznia Monisha Kaltenbornnak?

Nem várt problémával találkozott a Force India

Nem várt problémával találkozott a Force India

Esteban Ocon továbblépett, Sergio Pérez megköszönte, a csapat pedig levonta a következtetést, amely szerint kezdenek élcsapattá válni.

Meglepetés győzelem nem, de balhé volt Kanadában

Meglepetés győzelem nem, de balhé volt Kanadában

Míg Carlos Sainz és a Force India pilótái miatt áll a bál, addig Lance Stroll boldog, mert végre pontot szerzett.

A keddi tesztből tudja Kubica, hogy mit veszített

A keddi tesztből tudja Kubica, hogy mit veszített

A 2011-es ralibaleset óta most először vezetett Forma-1-es autót a lengyel, de továbbra sem biztos, hogy visszatérhet-e a királykategóriába.


Ijesztő balesetet okozott Button

Ijesztő balesetet okozott Button

Meglepő bejelentkezés, megkérdőjelezhető helycsere és ütközések tarkították a Monacói Nagydíjat.

Hamilton nyert, de nem ő lett a hétvége igazi hőse

Hamilton nyert, de nem ő lett a hétvége igazi hőse

Sírásból, nevetésből és megható pillanatból is kijutott a Spanyol Nagydíjon.

Új futamgyőztest avattak Szocsiban

Új futamgyőztest avattak Szocsiban

A mai Nagy Futamon résztvevő Valtteri Bottas bebizonyította, hogy nem Lewis Hamilton szárnysegédje.

Danyiil Kvjat szereti megtorpedózni Sebastian Vettelt

Danyiil Kvjat szereti megtorpedózni Sebastian Vettelt

Az orosz pilóta ma már viccelődik a karrierjét tavaly derékba törő incidensen.

http://ujhazak.com