Bemutatkozott a női tesztpilóta a Sauber istállónál

Az IndyCar sorozatból érkezett Simona de Silvestro, két napot töltött a versenyautó volánja mögött.sauberSokan gondolják úgy, hogy a Forma-1-ben nőknek nincs semmi keresnivalójuk, ám a hozzáértőket nem az érdekli, hogy valaki milyen nemű, hanem az, hogy mennyire tehetséges autóversenyző. Ennek a hozzáállásnak köszönhető, hogy nemrég újabb női tesztpilótát szerződtettek a Forma-1-be.

Az IndyCar sorozatban versenyző Simona de Silvestro iránt a Sauber kezdett érdeklődni, és végül megszerezték maguknak. Silvestro bemutatkozása nem váratott magára, mert már hétvégén volán mögé ült.

A tesztpilóta összesen 180 kört tett meg a Sauber versenyautó volánja mögött. Elmondása szerint először nem érezte annyira kényelmesnek az autót, de ez a következő napra megváltozott.

Vasárnap délután úgy nyilatkozott Silvestro, hogy aznap minden sokkal olajozottabban ment, mert szombaton még nagyon sok új dologgal kellett megismerkednie. Mivel vasárnap változtattak a beállításokon, ezért a pilóta láthatta, hogy hogyan reagál ezekre az autó.

Silvestro a nap végére nagyon magabiztosnak érezte magát a versenygépben. A tesztpilóta legközelebb júniusban, Valenciában tesztelhet újra. Akkor két napot fog eltölteni a C31-es versenyautóban.

(Forrás: f1vilag.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com