Bottas nyerte az első szabadedzést

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Belga Nagydíj pénteki első szabadedzésén.A négyhetes szünet utáni első gyakorláson az időjárási körülmények megnehezítették a versenyzők dolgát, időközönként eleredt az eső, de a pályán így sem mindenhol volt nedves az aszfalt. Emiatt néhányan meg is pördültek, csúsztak a kanyarokban, és a mért körök sem úgy jöttek, mint ideális körülmények között. Az edzés második felére már kisütött a nap, de az utolsó, mindig érdekes pár percre ismét közbeszólt az időjárás.
  

Bottas mögött másodikként a holland Max Verstappen (Red Bull), harmadikként pedig a francia Pierre Gasly (Alpha Tauri) végzett. A Ferrari két versenyzője, a monacói Charles Leclerc a negyedik, míg spanyol csapattársa, Carlos Sainz Jr. az ötödik köridőt autózta, és a legjobb hat közé befért még a Red Bull mexikói pilótája, Sergio Pérez is.
    

A címvédő és hétszeres világbajnok, az idei pontversenyben is éllovas brit Lewis Hamilton (Mercedes) 17 kört ment ugyan, de a 18. helyen zárva csak a Haas két pilótáját tudta megelőzni.


    Eredmények, 1. szabadedzés (az élcsoport):
1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:45.199 perc
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:45.363
3. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:45.699
4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:45.818
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:45.935
6. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:46.127


    A további program:
    péntek:
2. szabadedzés 15.00

    szombat:
3. szabadedzés 12.00

időmérő 15.00

    vasárnap:
a futam 15.00


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com