Carlos Sainz váltja a visszavonuló Fernando Alonsót a McLarennél

Amerikai sajtóértesülés szerint Carlos Sainz Jr. váltja az idény végén visszavonuló spanyol Fernando Alonsót a Forma-1-es McLaren csapatnál.Az ESPN sportcsatorna úgy tudja, hogy a 23 éves spanyol pilótát csütörtökön mutatják be hivatalosan a McLaren wokingi főhadiszállásán. A jelenleg a Red Bulltól a Renault-nak kölcsönadott Sainz állítólag a 2020-as idény végéig szóló szerződést kap. Az már korábban ismertté vált, hogy jövőre az ausztrál Daniel Ricciardo a Red Bulltól a Renault-hoz igazol a német Nico Hülkenberg mellé.

    
A kétszeres világbajnok Alonso kedden jelentette be, hogy 17. szezonjának végén távozik az F1-ből. Eddig 303 futamon indult, 22 alkalommal rajtolt az első helyről, 32-szer győzött, és 97-szer állt a dobogóra. Amikor 2005-ben először lett világbajnok, ő volt a szakág történetének legfiatalabb vb-győztese, egy évvel később pedig megvédte címét. A jelenlegi szezonban 12 futam után a pontverseny kilencedik helyén áll.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com