Csak egy szabadedzés lesz az időmérő előtt

A megszokott hárommal ellentétben csak egy szabadedzést rendeznek majd Imolában, a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjon.A versenyhétvégén, amely a koronavírus-járvány miatt átalakított naptárban október 30-november 1-jei dátummal kapott helyet, a pénteki gyakorlás után szombaton 14 órakor az időmérő edzést, vasárnap 13.10 órakor pedig a futamot rendezik majd meg.

    
Imolában legutóbb 2006-ban volt Forma-1-es futam, és ez lesz a harmadik olaszországi helyszín az idei világbajnoki sorozatban, szeptemberben ugyanis Monzában, valamint a Toszkán Nagydíjnak keresztelt viadalon, Mugellóban is versenyez a mezőny. A formula1.com-on olvasható beszámoló szerint a sorozat irányítói változatlanul abban reménykednek, hogy 15-18 futamot meg tudnak rendezni az idén, de a versenynaptár véglegesítésére a következő hetekben kerülhet csak sor.
    

A mostani idényből négy verseny már lement, a címvédő és hatszoros vb-győztes brit Lewis Hamilton (Mercedes) hármat nyert, így vezet az összetettben. A vb a mostani hétvégén Silverstone-ban, a rendhagyó 70. évforduló Nagydíjával folytatódik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com