Damon Hill: „Celebként csak elpazarolja a tehetségét Hamilton”

A volt világbajnok rámutatott, hogy a Forma-1 versenyzői mindig az eredményükkel, és nem a sztárságukkal váltak legendává. DamonHillF1Driver_largeKorábban Lewis Hamilton adott hangot aggodalmának, hogy fél attól, hogy nem fogja elérni azt a sportágban, amit korábban szeretett volna, tehát nem lesz olyan versenyző, akire évek múlva is emlékezni fognak.


A Mercedes brit pilótája azért kezdett el aggódni, mert 2008 óta nem sikerült világbajnokságot nyernie, az ideje pedig lassan a végére ér.

A brit nyilatkozatával kapcsolatban, a Forma-1 1996-os világbajnoka, Damon Hill is kifejtette a véleményét, amelyben megemlítette, hogy Hamilton csodálatos tehetségként érkezett a mezőnybe, de a versenyző hajlamos ezt elpazarolni, viszont még van egy kis ideje, hogy kihozza magából a maximumot.

Emellett a pilótának még most is, hét év után is, van mit tanulnia a Forma-1-ről, ugyanis itt nem elég csak beülni az autóba, és jó teljesítményt nyújtani, hanem valamilyen szinten üzletemberré, és kissé kegyetlenné, is kell válni, amit lehet, hogy Hamilton nem akar, de akkor nem is lesz sikeres.

Lewis+Hamilton+Nicole+Scherzinger+Leaving+crBT3PD_gxWlHill sem ment el szó nélkül amellett sem, hogy Hamilton visszaköszönő vendég a bulvárlapok címoldalán. A volt versenyző úgy jellemezte a pilótát, hogy ő olyan ember, akire kétféle karrierkép jellemző.

Az egyik a Bekcham-modell, ami nem csoda, hiszen ugyanaz a menedzsment áll a focista, és mögötte is, eszerint Hamilton igen nagyrészt mutat a magánéletéből, amihez hozzájárul az is, hogy a barátnője híres énekesnő.

A probléma az, hogy ez a focistáknál működik, a Forma-1-ben viszont ez nem ér semmit, ugyanis a versenyzőket az alapján ítélik meg, hogy hány bajnoki címet nyert, milyen teljesítmény nyújtott, győztes csapatnál dolgozott-e. Visszatekintve csak az eredmény fog számítani.

(Forrás: Hiradó.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com