Domenicali: nem lesz több verseny Oroszországban

A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság vezérigazgatója szerint soha többé nem lesz már futam Oroszországban.Stefano Domenicali a Sport Bildnek nyilatkozva szögezte le, hogy ukrajnai háborúja miatt Oroszország a jövőben nem adhat otthont F1-es versenynek. Eddig - 2014 óta - évente rendeztek nagydíjat Szocsiban, és azt tervezték, hogy jövőre Szentpétervárra költöztetik át a viadalt, az ukrajnai konfliktus kiváltotta átfogó szankciók részeként azonban az idei Orosz Nagydíjat törölték a versenynaptárból, a Grand Prix szervezőivel kötött szerződést pedig nem sokkal a háború kirobbanása után felmondták.
   

"A világ sportja rendkívül túlpolitizált. Domenicali szavait is ennek kell betudni" - jelentette ki a TASZSZ orosz hírügynökségnek a verseny promótere, a Roszgonki részéről Alekszej Tyitov. "Amit mondott, annak kifejezetten politikai felhangja van, és semmi köze a sportág valódi szellemiségéhez."


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

http://ujhazak.com