Egyéves hosszabbítással 2026-ban még lesz futam Zandvoortban, utána viszont nem

Egyéves hosszabbítás eredményeként 2026-ban még rendeznek Forma-1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban, azt követően viszont már nem.Hosszabb szünet után 2021-ben került vissza a versenynaptárba ez a helyszín, amely az éppen azóta sorozatban négyszer győztes Max Verstappen hazai pályája. A négy ott rendezett futamból a Red Bull pilótája hármat megnyert: 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban győzött, míg idén Lando Norris, a McLaren brit versenyzője mögött második lett.

Jövőre augusztus 29. és 31. között kerül sor a futamra, a 2026-os hollandiai hétvége időpontját pedig 2025-ben jelölik ki. Az viszont már biztos, hogy - azon a helyszínen először - sprintversenyes lebonyolításra kerül majd sor - számolt be róla a sorozat hivatalos honlapja. A Holland Nagydíj 1985 után eredetileg a 2020-as programban szerepelt újra, de akkor a koronavírus-járvány miatt nem rendezték meg. Az öt évre szóló szerződés így 2025-ben járt volna le. Most egy évvel hosszabbítottak, de hosszabb együttműködést a helyi promóter nem vállalt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

http://ujhazak.com