F1, Malajzia: erről nem ildomos lemaradni!

Magyar idő szerint reggel 9-kor startolnak az izgága pilóták. Izgalom várható a köbön. Egy kis emlékeztető holnapra.

Malysia
Az idei második időmérőn is kiharcolta a pole pozíciót Vettel. Sőt, az eső áztatta harmadik szakaszban alázta a többieket. Felipe Massa a második, Alonso szorosan követi csapattársát. Räikkönen a tizedik helyről vág neki a futamnak. Azért csak innen, mert feltartotta Rosberget, ezért három hellyel hátrébb sorolták.

A német címvédő meglepődött vaskos előnyén, aztán természetesen örömködött egy sort, főleg a remek taktikával megóvott gumiknak: „Érdekes időmérő volt, tudtuk, hogy jön az eső, de azt hittük, hogy már az első szakaszra ideér, ezért másképpen készültünk, mint a riválisaink. A második etapból nehezen jutottam tovább, szerencsém is volt az esővel, hogy nem kellett újra kimennem a pályára. A harmadik szakaszban már száradt a pálya, érdemes volt bemenni egy új készletért, ami nagyon jó döntésnek bizonyult. Az előnyöm meglep, de inkább annak örülök, hogy sok gumit megóvtunk a versenyre."

Massa áldotta az esőt: „Nem tudom, száraz pályán meglett volna-e a második és a harmadik rajtkocka, ezért örülök az esőnek. Mark Webber és Kimi Räikkönen biztosan veszélyesebb lett volna szárazon. Jó döntés volt lecserélni az intermediate gumikat friss interekre."

Alonso dicsérte remek formában lévő csapattársát és megígérte, holnap hajt, ahogy bír: „Nem tudjuk biztosan, mit tud az autó versenytávon, csak annyit mondhatok, megpróbálok a lehető leggyorsabb lenni, és a legtöbb pontot szerezni. Minden menetünk rapszodikus, de nagy dráma egyik edzésen sem történt. Melbourne-ben remek volt a versenytempónk, derűlátó vagyok. Felipe formája nagyon jót tesz a csapatnak, ha van jó hír, ez az. Az utóbbi három évben is jól teljesített, de balszerencséje volt, és az eredmények nem jöttek össze."

Kimi Räikkönen most sem volt szószátyár, ellenben halál nyugodt: „Az intermediate gumikon nem vagyunk elég gyorsak, nem hiszem, hogy előrébb kerülhettem volna. A három rajthelyes büntetés természetesen nem segít, de az időjárás mindenkit meglephet, fogalmunk sincs, esik-e vagy sem. Mindenkit ugyanúgy érint majd az eső, emiatt nem aggódom.”

 

MALAJZIAI NAGYDÍJ, RAJTSORREND: 

1.            Sebastian Vettel

2.            Felipe Massa

3.            Fernando Alonso

4.            Lewis Hamilton

5.            Mark Webber

6.            Nico Rosberg

7.            Jenson Button

8.            Adrian Sutil

9.            Sergio Pérez

10.          Kimi Räikkönen*

11.          Romain Grosjean

12.          Nico Hülkenberg

13.          Daniel Ricciardo

14.          Esteban Gutiérrez

15.          Paul di Resta

16.          Pastor Maldonado

17.          Jean-Éric Vergne

18.          Valtteri Bottas

19.          Jules Bianchi

20.          Charles Pic

21.          Max Chilton

22.          Giedo van der Garde

*Rosberg feltartásáért 3 rajthelyes büntetést kapott.

A holnapi 56 körös futam 9 órakor kezdődik.

Senki sem maradhat le!

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com