Folyamatos lesz a rendőri jelenlét a verseny ideje alatt

Folyamatos lesz a rendőri jelenlét a hétvégi Formula 1-es Magyar Nagydíj ideje alatt, a Hungaroring főbejáratával szemben létesített ideiglenes rendőrőrsön 0-24 órás ügyeletet biztosítanak - tájékoztatta az MTI-t pénteken Szekeres Dominik, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.Elmondta, a versenypálya körül mindenhol rendőri egységek segítik a közlekedést, de folyamatos lesz a járőrözés is. A biztosításban részt vevő több mint ezerfős állomány munkáját hét külföldi ország rendőrei is segítik. A lovas, kutyás és motoros rendőrök mellett a gyors reagálás érdekében helikopterrel is figyelik a verseny helyszínét.

Szekeres Dominik hangsúlyozta, hogy más rendezvényekhez hasonlóan most is a vagyonvédelemre hívják fel a látogatók figyelemét. A rendőrség azt kéri a vendégektől, hogy mindig zárják be a parkolóban hagyott járművet, húzzák fel az ablakokat, az utastérben ne hagyjanak őrizetlenül értéktárgyat. Azt is kérik: mindenki, aki a verseny helyszínére tart időben induljon el, kövesse a rendőri jelzéseket, a kihelyezett táblákat és az azon szereplő utasításokat, illetve csak a kijelölt parkolókat használják. Hozzátette: a forgalmat a rendőrség egyirányúsította, hogy minél gördülékenyebb legyen a közlekedés és csökkenjen a balesetveszély.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lando Norris a Forma-1 2025-ös világbajnoka!

Lando Norris a Forma-1 2025-ös világbajnoka!

Két ponton múlt a bajnoki cím.

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

http://ujhazak.com