Forma-1 – A Duna TV közvetíti az év első futamait

Profilváltás miatt vette le az MTVA az M1 műsoráról a Száguldó Cirkuszt.forma1A héten adott ki közleményt az MTVA, amelyből kiderült, hogy az M1 nem sugároz sportműsort március 15-től, ugyanis profilváltás miatt, a csatornán csak a napi aktualitásokkal foglalkozó műsorok lesznek.

A szurkolók azonban nem fognak lemaradni a Forma-1 2015-ös szezonjáról, ugyanis az első futamokat a nemzeti főadóvá változó Duna TV sugározza. A Száguldó Cirkusz addig marad a csatornán, míg el nem indul az M4 Sport csatorna.

Amíg az M4 Sport csatorna nem kezdi meg a sugárzást, addig a kiemelkedő hazai és nemzetközi sportesemények is a Duna TV-n lesznek láthatók, tehát a labdarúgás, a kézilabda, az autós sport és más sportesemények.

A jelenlegi tervek arról szólnak, hogy az új tévécsatorna júliusban kezdi el a sugárzást, tehát a Forma-1 első felét a Duna TV-n láthatják a szurkolók. Ha pedig már működni fog az M4, akkor sem kell aggódni, mert a csatornát díjmentesen lehet majd fogni az ország egész területén.

(Forrás: a5.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com