Gyulay: jól vizsgázott a rendszer

Jól vizsgázott a rendszer a koronavírus-világjárvány miatt kialakult helyzetben a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon - mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója."Nem ilyen 35. évfordulóra készültünk, de sportdiplomáciai és sportszakmai siker, hogy ebben a helyzetben egyáltalán tudtunk versenyt rendezni" - fogalmazott Gyulay az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.

    
Hozzáfűzte: a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediával együtt nagy sikerként könyvelték el, hogy Magyarországra tudott jönni a futam, hiszen a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben nem voltak egyszerűek az elmúlt hónapok. Mint mondta, nagyon be van biztosítva a verseny: egy 75 oldalas dokumentum rendelkezett arról, milyen előírásokat kell betartani, rendelkezett többek között a távolságtartásról, a maszkhasználatról, illetve a szükséges vizsgálatokról: az elmúlt héten 5246 tesztet végzett el a Semmelweis Egyetem, illetve a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által erre megbízott cég.
    

Csaknem száz konténerre volt szükség a pályán, ezekből alakítottak ki "konténerszigeteket", hiszen nagyon szigorú előírások szerint járnak el a csapatok, egymással sem nagyon érintkeznek. "Gyakorlatilag nekünk kellett felépítenünk az otthonukat" - fűzte hozzá Gyulay. A beszélgetésben elhangzott, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Hungaroringen Jean Todttal, az FIA elnökével és Chase Carey-vel, a Formula One Group vezérigazgatójával folytatott szombati helyszíni tárgyaláson felajánlotta: amennyiben szükség lesz rá, akár még egy Forma-1-es versenyhétvége megrendezhető lesz idén Magyarországon.
   

"Örültünk a felajánlásnak" - mondta Gyulay Zsolt, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy mindenhol meg lehet rendezni a futamokat. "A versenyzők és a nézők sem szeretnék talán annyira, hogy ugyanazon a pályán folyjanak a versenyek. De attól függően, hogy hogyan alakul a nemzetközi helyzet, azért mi készek vagyunk erre a dologra" - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com