Gyulay: szeptemberben elkezdődhet a négy éve várt tervezési folyamat

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nagyjából szeptember környékén elindulhat a mogyoródi Forma-1-es pálya főépületének átépítésére, vagy újjáépítésére vonatkozó tervezési folyamat.A létesítményt üzemeltető cég vezetője a jövő hétvégén zárt kapuk mögött sorra kerülő Magyar Nagydíj csütörtöki sajtóreggelijén azt mondta, "évek óta kínos, hogy megígérjük, hogy lesz fejlesztés", de a nemzetközi szövetség (FIA) és a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media türelmes volt ebben a kérdésben.

   
"A héten megtörtént az áttörés, a mai, vagy a holnapi Magyar Közlönyben megjelenik az a kormányhatározat, amely egyrészt tartalmazza, hogy 2027-ig érvényes a szerződésünk és erre kormánygarancia van, valamint azt, hogy elkezdődhet a tervezési folyamat" - nyilatkozott Gyulay Zsolt. Jelezte, a tavaly kapott jelentés szerint a Hungaroring főépülete, a boxok és a versenyirányítási központ állapota már nem felel meg a nemzetközi elvárásoknak.
    

"Statikai vizsgálat zajlik abban a kérdésben, hogy a főépületet átépíteni, vagy újjáépíteni érdemes, de van rá esély, hogy teljesen le kell bontani és egy újat felhúzni a helyére" - mondta az elnök-vezérigazgató. Hozzátette, hogy tervben van a boxutca mögött elhelyezkedő, úgynevezett paddock területének kibővítése, így a Forma-1 idején a csapatok mobilépületei, a motorhome-ok is nagyobb helyet kapnak, valamint a boxokat is bővítik.
    

"Azt gondolom, hogy szeptemberben elindulhat a tervezési folyamat, úgyhogy valószínű, hogy nemcsak MotoGP-pálya épül Magyarországon, mert a 2027-ig érvényben lévő szerződésünk értelmében nekünk is nagyon fontos, hogy meg tudjuk tartani az F1-es futamot" - mondta Gyulay Zsolt. Az elnök-vezérigazgató kijelentette, az elmúlt 10 évben a magyar állam, mint tulajdonos, "nagyon komoly segítséget" nyújtott abból a szempontból, hogy a Hungaroring meg tudjon maradni, és otthont adhasson a Magyar Nagydíjnak évről évre.
    

A koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorításokról Gyulay Zsolt azt mondta, már 2-3 hónappal korábban el kellett dönteniük, hogy zárt kapuk mögött, vagy nézők jelenlétében tartják meg a futamot, de a Liberty Media és a FIA is nagyon szigorú előírásokat fogalmazott meg. Ezek a szabályok nemcsak Magyarországra, hanem a másik hét - eddig bejelentett - versenynek otthont adó pályára is vonatkoznak.
    

A Hungaroringen nagyjából 100 konténert építenek fel a paddock területén, itt tartózkodhatnak majd a versenyzők és a csapattagok. Az idény első két futamának otthont adó osztrák kollégákkal Gyulay elmondása szerint folyamatos az egyeztetés, amely már hónapokkal ezelőtt elkezdődött. Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, a veszélyhelyzet ideje alatt sikerült "jól tárgyalniuk", ezért egy évvel szerződést hosszabbítottak, az indexálás mértéke pedig megváltozott, így nagyságrendileg hatmilliárd forintot spóroltak meg a költségvetésnek.
    

Gyulay azt mondta, az elmúlt hétvégén Ausztriában 5000 koronavírus tesztet végeztek el, ezek egyike sem lett pozitív. Az elnök-vezérigazgató kérdésre válaszolva elmondta, ha a helyzet úgy hozza, a Hungaroring alkalmas arra, hogy október végéig bármikor - zárt kapuk mögött - újra vendégül lássa az F1-es mezőnyt, de egyelőre kérdéses, hogy a szeptember elejére tervezett Olasz Nagydíj után hogyan folytatódik a világbajnoki idény. Hozzátette, úgy tudja, a Liberty Media számos európai helyszínnel egyeztet még, és azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a sorozat ázsiai területekre még elutazik az idén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com