Hamilton a pole pozícióban (2. rész)

A négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi versenyen ő rajtolhat majd az élről.A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei második, pályafutásának pedig 74. időmérős elsősége, Barcelonában karrierje során negyedszer startolhat az első kockából. A vb-címvédő Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas rajtol majd, míg a harmadik starthelyet a szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője foglalhatja el.

   
Az év korábbi futamain látottakhoz képest jelentősen feljavultak az amerikai Haas istálló autói, a dán Kevin Magnussen hetedik, a francia Romain Grosjean 10. lett az időmérőn, a vb-pontokért pedig ők nagy valószínűséggel a McLaren és a Renault csapat pilótáival küzdenek majd meg. Az előző versenyhétvégén, Azerbajdzsánban egymással ütköző két Red Bull-versenyző egymás mellől rajtol majd, a holland Max Verstappen ugyanis ötödik, márkatársa, az ausztrál Daniel Ricciardo pedig hatodik lett az időmérőn.
   

A 66 körös Spanyol Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.
   
 
    A teljes rajtsorrend:
    ---------------------
    1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)


    2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)


    3. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)


    4. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)


    5. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
Romain Grosjean (francia, Haas)


    6. sor:
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)


    7. sor:
Esteban Ocon (francia, Force India)
Charles Leclerc (monacói, Sauber)


    8. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Nico Hülkenberg (német, Renault)


    9. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Szergej Szirotkin (orosz, Williams)


    10. sor:
Lance Stroll (kanadai, Williams)
Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

http://ujhazak.com