Hamilton harmadszor nyert Németországban

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton nyerte vasárnap a 62. Forma-1-es Német Nagydíjat, így a Mercedes brit pilótája növelte előnyét a pontversenyben.

A 31 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 49. és idei hatodik futamgyőzelme. Németországban harmadik alkalommal nyert: 2008-ban ugyancsak Hockenheimben, 2011-ben pedig a Nürburgringen lett első.

1

Hamilton mögött a két Red Bull-pilóta ért célba, a második helyen a századik Forma-1-es versenyét teljesítő ausztrál Daniel Ricciardo, harmadikként pedig a holland Max Verstappen.

Három büntetés változtatott az időmérő edzés végeredményén: Romain Grosjeant öt, Carlos Sainzot három, Nico Hülkenberget pedig egy pozícióval sorolták hátrébb.

Az első helyről induló Nico Rosberg már az első kanyar előtt a negyedik pozícióba csúszott vissza - Hamilton mellett Verstappen és Ricciardo is elé került. Az első négy sorrendje az 12. körig, az első kerékcserékig nem változott, majd a visszatérésüket követő harmadik körben újra ők alkották az élbolyt. Ebben az időszakban Hamilton előnye már több mint 6 másodperc volt.

A középmezőny tagjai közül Carlos Sainz Jr. és Felipe Massa boxkiállása is sokkal hosszabb volt a megszokottnál kisebb technikai problémák miatt, így elvesztették esélyüket a pontszerzésre.

A második kerékcserék után a 29. körben Rosberg sportszerűtlen megoldással előzte meg Verstappent, ezért öt másodperces büntetést kapott. Hamarosan Ricciardo is lehagyta csapattársát - Verstappen tulajdonképpen elengedte az ausztrált, mert nem tanúsított semmiféle ellenállást.

A 46. kört követően az élen autózó Hamilton előnye több mint 11 másodperc volt, mögötte a két Red Bull haladt. Rosberg a büntetése letöltése során öt helyett nyolc másodpercet állt a boxutcában, de így is a negyedik pozícióba sorolt vissza, őt a két Ferrari, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen követte.

A hajrában Hamilton előnye 6 másodpercre csökkent, az eső is eleredt, az élmezőny sorrendje viszont már nem változott, Rosberg negyedik lett.

A világbajnoki szezon augusztus 28-án a Belga Nagydíjjal folytatódik.

MTI

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com