Hamilton nyert, de nem ő lett a hétvége igazi hőse

Sírásból, nevetésből és megható pillanatból is kijutott a Spanyol Nagydíjon.Habár a Spanyol Nagydíj ismét Hamilton és Vettel csatáját hozta, mégis kifejezetten izgalmas, emlékezetes hétvégén van túl a Forma-1 mezőnye, amely vasárnap délután kettőkor rajtolt el a katalán pályán, ám a kockás zászlót már nem sikerült minden pilótának meglátnia.

Ennek egyik oka a rajt utáni pillanatok voltak, ugyanis az első három kanyarban kialakult káosz főszereplői Bottas, Raikkönen, Verstappen, Alonso és Massa volt. A második kanyarban összekoccant járművek közül Bottas Mercedese sínylette meg a legkevésbé az érintkezést, ám ez sovány vigasz a később a versenyt feladni kényszerült finnek.

A rajt utáni kalamajka két legnagyobb vesztese Verstappen és Raikkönen, ugyanis a Red Bull és a Ferrari felfüggesztéstörése arra kényszerítette őket, hogy ne folytassák a Spanyol Nagydíjat. A balesetről természetesen minden érintetnek megvan a saját véleménye.

„A baj azzal kezdődött, hogy megütötték a jobb hátsó kerekemet, amitől megugrott az autó. Ebben a helyzetben már nem lehet irányítani. Összeütköztünk Max-szal, de az első érintés volt az, amivel minden gond kezdődött. Mit tehettem volna?” – hárította a felelősséget a Ferrari finn pilótája, aki tényleg nem hibázható a koccanásért, és ezt Max Verstappen is így ítélte meg.

„Nagyszerűen rajtoltam, de az egyenesben Bottas feltartott. Elvettem a gázt, majd jött is az ütközés, ami véget vetett a versenyemnek. Szerintem egyértelműen látszik, hogy mi történt. Valtteri meglökte Kimit, akinek nehéz volt kontrollálnia az autót, ezért jött belém.

Normális esetben az első kanyarban elfér három autó, de nagyon szorosan. Peches helyzet volt. Ha kívül vagy, akkor tisztában vagy vele, hogy trükkös dolog lesz. Elég helyet hagytam, mégis belém jött a Ferrari, de ez is a versenyzés része.” – nyilatkozott a holland.

Az esetért tehát mind a két pilóta Bottast hibáztatja, aki nem is próbálta hárítani a felelősséget:

„Nem szándékosan tettem. Nagy kár, hogy összeértünk, de csak egy apró érintés volt.”

A baleset másik két érintettje, Alonso és Massa, folytatni tudta a versenyt, ám egyikük sem szerzett pontot, bár szomorú, de még maga Alonso is úgy nyilatkozott, hogy legalább most be tudta fejezni a versenyt, ami mindent elmondta McLaren-Honda szenvedéséről.A rajt utáni balesetnek egy nem várt főszereplője is akadt, méghozzá egy kisfiú, aki keserves sírásban tört ki, amikor a kedvence, Raikkönen kiesett. A tévékamera akkor is megtalálta az ifjú Kimi-szurkolót, amikor már boldogan mosolygott, amiért Vettel megelőzte Hamiltont.

A kisfiú akkor érezhette igazán csodásan magát, amikor lehívták a lelátóról, hogy Ferrari motorhome-jában találkozzon a példaképével, Raikkönennel, aki egy sapkával ajándékozta meg a szurkolóját.Habár a Spanyol Nagydíj Hamilton győzelmével, Vettel második és Ricciardo harmadik helyével ért véget, mégsem ők azok, akik a legnagyobb csodát tették a futamon, hiszen az igazi hős Pascal Wehrlein, aki a hetedik helyen végzett azzal a Sauberrel, amelyet sereghajtónak nevezhetünk.

A szezon elején, amikor Wehrlein még a súlyos balesete után lábadozott, kénytelen volt két versenyt kihagyni, ami miatt a nemzetközi sajtó már temette a német Forma-1-es karrierjét, ám ő most bebizonyította, hogy jó oka van annak, hogy a Forma-1 mezőnyének a tagja.

Az örömmámorban úszó Wehrlein kockázatos stratégiával szerezte meg a Sauber első pontjait, amiért a csapatfőnök, Monisha Kaltenborn nem győzte dicsérni a pilótáját, aki 33 kört teljesített a lágy keverékű abroncsain, majd egyetlen kerékcserével, közepes kerekeken fejezte be a versenyt.

Wehrlein 5 másodpercnél nagyobbra növelte az előnyét a mögötte autózókkal szemben, és csak a Toro Rosso spanyol pilótáját nem tudta lerázni. Wehrlein így a büntetése ellenére, ami miatt a 8. helyre rangsorolták, is pontzónán belül maradt azzal az autóval, amit a tavalyi Ferrari-motor hajt.

A boldog Wehrlein így mesélt a versenyéről:

Ez egy nagyszerű futam volt! Boldog vagyok, sőt, ennél nem is lehetnék boldogabb! A stratégiánk tökéletesen működött. Sainz komoly nyomás alá helyezett a verseny végén, mert sokszor próbálkozott az előzéssel, de nagyon fontos volt, hogy magam mögött tartsam.

Az is fontos volt, hogy előnyt építsek ki a többiekkel szemben, mert kaptam egy öt másodperces büntetést. Minden köröm olyan volt, mintha időmérőn mentem volna. A verseny elején a gumikezelés volt a legfontosabb, mégis gyorsak voltunk. Ez egy nagyszerű csapatmunka volt, tehát nagyon elégedettnek kell lennünk!”

A Sauber német pilótája a szezon eleji kimaradásáról és az őt kritikákról is szót ejtett:

Csak idő kérdése volt, hogy visszajöjjek. A csapatom rendes volt velem, hiszen elég időt kaptam tőlük. Ki kellett hagynom két futamot, de ez van. A tesztek kihagyása miatt nem tudtam jól felkészülni, de úgy gondolom, hogy a legtöbbet hoztuk ki a helyzetből.

A Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke a következőt nyilatkozta a Spanyol Nagydíj után:

Tudtuk, hogy kockázatos lesz a stratégia, de a taktikusok nagyszerű munkát végeztek. Kiválóan időzítették a dolgokat, de természetesen a versenyző is kellett a végrehajtáshoz. Ez egy nagyon-nagyon jó eredmény!

Pascalt sokan kritizálták a szezon elején, többen rendkívül igazságtalanul, mivel nem tudták, hogy pontosan mi történt. Tudjuk, hogy sok múlik azon, hogy milyen a versenyautó, de ma megmutatta, hogy mire képes.”A verseny után senki sem kapott hátrasorolásos büntetést, ám egy nagyon furcsa felfüggesztett

büntetést mégis kiosztottak a Force Indiának, amely csapat ismét dupla pontszerzéssel zárta a versenyhétvégét, a negyedik és ötödik helyen.

A futam után azért indult vizsgálat az alakulat ellen, mert a Spanyol Nagydíj előtt új szabály lépett érvénye. A sportszabályzat 9.2-es cikkelye kimondja, hogy a rajtszámoknak jól láthatónak kell lenniük.

Ezt pontosították a spanyol hétvége előtt, tehát Barcelonába már úgy érkeztek a versenyautók, hogy azokon 23 centi magas és 4 centi vastag rajtszámokat kellett elhelyezni úgy, hogy kontrasztos legyen a háttérrel.

A Force India az orr tetején helyezte el a rajtszámokat. Lentebb a szponzori feliratok láthatóak. A rózsaszín autókról készült felvételeket az FIA kezdte vizsgálni, majd úgy döntött, hogy a csapat megoldása nem felel meg a szabályoknak, ezért 25 ezer eurós pénzbírságot róttak ki az alakulatra.

A büntetést azonban felfüggesztették, tehát addig nem kell fizetni, amíg a Force India nem követi el újra a vétséget. Ennek oka az, hogy három enyhítő körülmény „segített” Pérez és Ocon csapatának. A résztvevőt nem figyelmeztették a futam előtt, a számok színe, mérete és helyzete nem változott a hétvége során, az istálló pedig felajánlotta, hogy együttműködik az FIA-val és azonnal megoldják a problémát.

Még az FIA ítélete előtt, az újságírók kikérték Otmar Szafnauer, a csapatmenedzser véleményét arról, hogy az új szabály hátráltatja-e a csapatot, hiszen érthető okokból, inkább a szponzoroknak adnák azt a helyet, amelyet elfoglal a nagyobb rajtszám.

Mint tudjuk, a Force India egy olyan csapat, amely a pályán jól teljesít, de pénzügyi terepen nem. Maximalizálnunk kell a bevételeinket, mert a kereskedelmi jogok tulajdonosa egy kicsit... a lényeg, hogy szükségünk van a helyre az autón, és szerintem van más módja is az autók megkülönböztetésének. A rózsaszínről eleve mindenki tudja, hogy Esteban vagy Sergio autója, de a sisakok is különbözőek, és ott van még a kamera, amelyek közül az egyiken zöld csík van, a másikon nincs.”

A Force Indiának tehát a Monacói Nagydíjra változtatnia kell, arra a futamra, amelyen Fernando Alonso nem lesz ott, hiszen őt várja az Indy 500. A spanyol valószínűleg most különösen örül annak, hogy kicsit megszabadul a McLaren-Honda szenvedésétől, hiszen ez a hétvége se volt egy leányálom számukra.A problémák azzal kezdődtek, hogy Alonso alig hajtott ki a pályára az első szabadedzésen, máris megadta magát az autója, ezért a kétszeres világbajnok fogta magát, és visszament a szállodájába, ahol teniszezéssel vezette le a feszültséget.

Az, hogy egy pilóta otthagyja a szabadedzést, egyáltalán nem megszokott jelenség, ezért sokan aggódtak, hogy vajon a helyiek hőse egyáltalán visszamegy-e a délutáni edzésre, vagy végleg elege van, de Alonso nem hagyta cserben a szurkolókat, majd szombaton, az időmérőn, megszerezte a hetedik rajtkockát.

Ez azonban még senki számára se jelentette azt, hogy feltámadt a Honda-motor, hiszen zsinórban kétszer fordult elő, hogy a McLaren valamelyik pilótája nem tudott elrajtolni, ráadásul Vandoorne megint büntetést kapott, amiért több egységet cserélni kellett az autójában, ezért az utolsó helyről rajtolhatott.

A már említett rajt utáni káoszban Alonso, aki végül a tizenkettedik lett, is érintett volt:

Kockázatot vállaltam, amikor összeütköztek előttem az autók. Talán hátul maradhattam volna, de nem volt mit vesztenem, ezért a külső íven próbálkoztam, tudva, hogy talán Massa nem lát.

Az egyenesbeli sebességünket figyelembe véve úgy hiszem, hogy előbb vagy utóbb enélkül is elkezdtünk volna visszaesni. A riválisok lépésről lépésre készítik elő az akciót, emiatt egy pont után se védekezni, se támadni nem lehet.

Összességében elégedett vagyok a hétvégével. Tegnap nagyszerű kört futottam, ma pedig az autómmal problémák nélkül sikerült célba érnem, tehát lépésről lépésre haladunk előre.”

Alonso hozzátette, hogy a barcelonai eredmény még nem igazi fejlődés, mert arra akkor számítanak, ha a Honda végre meghozza az erőteljes motorfejlesztést. A spanyol kiemelte, hogy a karosszéria nem rossz, képes a Q3-ra és a rendszeres top 10-re, de a motorerő és a megbízhatóság még hiányzik.

A kétszeres világbajnok bízik benne, hogy az utóbbi javulni fog, az autó pedig hibátlanul fog célba érni, de egyelőre már a hétvége előtt kijelentette, hogy kicsit sem bánja, hogy az amerikai verseny kedvéért kihagyja Monacót, ahol az egyéves szabadságát töltő, Jenson Button fog beülni Alonso helyére.

A Spanyol Nagydíj után egyik pilóta sem kapott hátrasorolásos büntetést, tehát a végeredmény most már hivatalos. A következő futamot jövő héten, Monacóban rendezik meg. Spanyol Nagydíj hivatalos végeredménye

1. Lewis Hamilton, Mercedes, 1 ó 35 p 56,497 mp

2. Sebastian Vettel, Ferrari, +3,490 mp

3. Daniel Ricciardo, Red Bull-TAG Heuer, +75,820 mp

4. Sergio Pérez, Force India-Mercedes, +1 kör

5. Esteban Ocon, Force India-Mercedes, +1 kör

6. Nico Hülkenberg, Renault, +1 kör

7. Carlos Sainz, Toro Rosso-Renault, +1 kör

8. Pascal Wehrlein, Sauber-Ferrari, +1 kör

9. Danyiil Kvjat, Toro Rosso-Renault, +1 kör

10. Romain Grosjean, Haas-Ferrari, +1 kör

11. Marcus Ericsson, Sauber-Ferrari, +2 kör

12. Fernando Alonso, McLaren-Honda, +2 kör

13. Felipe Massa, Williams-Mercedes, +2 kör

14. Kevin Magnussen, Haas-Ferrari, +2 kör

15. Jolyon Palmer, Renault, +2 kör

16. Lance Stroll, Williams-Mercedes, +2 kör

17. Valtteri Bottas, Mercedes, kiesett

18. Stoffel Vandoorne, McLaren-Honda, kiesett

19. Max Verstappen, Red Bull-TAG Heuer, kiesett

20. Kimi Räikkönen, Ferrari, kiesettA pilóták bajnokságának állása

1. Sebastian Vettel, Ferrari, 104 pont

2. Lewis Hamilton, Mercedes, 98 pont

3. Valtteri Bottas, Mercedes, 63 pont

4. Kimi Räikkönen, Ferrari, 49 pont

5. Daniel Ricciardo, Red Bull-TAG Heuer, 37 pont

6. Max Verstappen, Red Bull-TAG Heuer, 35 pont

7. Sergio Pérez, Force India-Mercedes, 34 pont

8. Esteban Ocon, Force India-Mercedes, 19 pont

9. Felipe Massa, Williams-Mercedes, 18 pont

10. Carlos Sainz, Toro Rosso-Renault, 17 pont

11. Nico Hülkenberg, Renault, 14 pont

12. Romain Grosjean, Haas-Ferrari, 5 pont

13. Pascal Wehrlein, Sauber-Ferrari, 4 pont

14. Kevin Magnussen, Haas-Ferrari, 4 pont

15. Danyiil Kvjat, Toro Rosso-Renault, 4 pontA gyártók bajnokságának állása

1. Mercedes, Mercedes, 161 pont

2. Ferrari, Ferrari, 153 pont

3. Red Bull, TAG Heuer (Renault), 72 pont

4. Force India, Mercedes, 53 pont

5. Toro Rosso, Renault, 21 pont

6. Williams, Mercedes, 18 pont

7. Renault, Renault, 14 pont

8. Haas, Ferrari, 9 pont

9. Sauber, Ferrari, 4 pont

(Forrás: m4sport.hu, formula.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com