Hamilton szerelőinek köszönheti a szerencséjét Rosberg?

Lehet-e köze a gárda cserének ahhoz, hogy míg a német remekel, addig a britnek egy tiszta hétvégéje sem volt eddig idén?Motor Racing - Formula One World Championship - Chinese Grand Prix - Race Day - Shanghai, ChinaA Forma-1 2016-os szezonjának elején úgy döntött a Mercedes, hogy Nico Rosberg és Lewis Hamilton szerelőgárdát cserél. A téli változtatás óta a német mind a három futamot megnyerte, míg a csapattársának egy tiszta hétvégéje sem volt, ezért sokakban felmerült a gyanú, hogy vajon a szerelőcsapat megváltoztatása okozta-e a jelenséget, hiszen tavaly Rosbergnek volt több műszaki problémája.

A téma hétfő este is szóba került, amikor Rosberg az egyik német tévécsatorna műsorában vendégeskedett. A versenyző elmondta, hogy nincs szó arról, hogy a Mercedes mindig kiemeli az egyik versenyzőjét, míg a másikat elnyomja.

Rosberg szerint logikus, hogy felmerült a gyanú az emberekben, de az igazság az, hogy mind a két gárda magas színvonalon teljesít, de néha előfordulnak pechesebb időszakok, ráadásul csak három ember cseréjéről volt szó a télen.

Az egyik brit médiumnak egy volt Forma-1-es mérnök és egy volt szerelő beszélt arról, hogy a Mercedes szerelőcseréjének lehet-e köze ahhoz, hogy ennyire megváltozott a két versenyző közötti erőviszony.

Dominic Harlow, a Force India és a Williams korábbi műveleti mérnöke elmondta, hogy szerinte ki lehet zárni ennek a lehetőségét, ugyanis a versenymérnököket nem cserélték meg, pedig a valódi technikai programot a versenymérnök határozza meg, ráadásul az adatok átláthatóságában és az ötletcserében sem változott meg semmi. A szakember hozzátette, hogy inkább arról van szó, hogy hasznos, ha a nagy nyomás alatt dolgozó emberek munkáját néha megváltoztatják, mert a változatosság új motivációt adhat.

Marc Priestley, a McLaren korábbi szerelője arra hívta fel a figyelmet, hogy Rosberg formajavulásához azért se lehet köze a gárda cseréjének, mert a német már a 2015-ös szezon utolsó futamain is remekelt.Bahrein2A volt szerelő arról is beszélt, hogy nem hiszi, hogy a teljesítmény szempontjából nagy különbséget jelentene a szerelők cseréje, de az igaz, hogy csapaton belül jól működik a módszer, mert Rosberg korábbi emberei most már jól összeszoktak Hamilton csapatával, és valójában nem arról van szó, hogy a brit szenved, hanem csak balszerencsés, de hamarosan talpra áll, hiszen kiváló az autója.

Priestley szerint a Mercedes valójában csak azért döntött a szerelők cseréje mellett, hogy ezzel vessen véget azoknak a pletykáknak, kritikáknak, amelyek szerint a csapat részrehajló valamelyik pilótájával. A volt szerelő úgy véli, hogy a Mercedes azt szeretné mutatni, hogy teljesen nyitott, és teljes az átláthatóság a két garázs között, ahol néha előfordul, hogy mellé nyúlnak.

Rosberg a korábbi nyilatkozataiban egyébként elmondta, hogy tudja, hogy Hamilton bármikor újra a csúcsra törhet, az eddig megszerzett előnye pedig még nagyon kevés. Az, hogy a brit balszerencséje folytatódik-e, vagy újra az első helyen látja meg a kockás zászlót, a hétvégi Orosz Nagydíjon kiderül.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com