Hamiltoné a pole pozíció az esős időmérőn (2. rész)

A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, amelyet zuhogó esőben rendeztek meg a Hungaroringen.A vb-pontversenyben is vezető 33 éves versenyzőnek ez volt az idei ötödik, egyben pályafutása 77. időmérős sikere. Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas rajtolhat majd a vasárnapi futamon, a harmadik starthelyet pedig Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája foglalhatja el.

    
Az összetett pontversenyben Hamilton mögött 17 pontos lemaradással második, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel negyedik lett a Ferrarival. Az edzés első 18 perces szakaszát még nedves aszfalton kezdték meg a pilóták, de a pálya egyre szárazabbá vált, így végül minden versenyző száraz pályára alkalmas gumival tudta megfutni a mért körét.
    

Az időmérő második etapjának elején aztán heves esőzés kezdődött, így a teljes mezőny az esős körülmények között használatos gumival teljesítette a mért köröket. Ennek a szakasznak "esett áldozatául" a 2014-es Magyar Nagydíj győztese, az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull), aki így csak a 12. helyről rajtolhat a vasárnapi futamon.
    

A pole pozícióról döntő harmadik szakaszban a hétvége korábbi részében gyengélkedő Mercedes pilótái magukra találtak az esőben, és Hamilton nagy csatában aratta karrierje hatodik mogyoródi időmérős diadalát. Nagy esély előtt áll a spanyol Carlos Sainz (Renault), aki az időmérőn "elcsípte" az ötödik helyet, és szintén kiváló eredményt értek el a Toro Rosso versenyzői: a francia Pierre Gasly a hatodik, az új-zélandi Brendon Hartley pedig a nyolcadik pozícióból vághat majd neki a versenynek.
   

A 33. Magyar Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

 
    A teljes rajtsorrend:
    ---------------------
    1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)


    2. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)


    3. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)


    4. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)


    5. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Romain Grosjean (francia, Haas)


    6. sor:
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)


    7. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)


    8. sor:
Lance Stroll (kanadai, Williams)
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)


    9. sor:
Charles Leclerc (monacói, Sauber)
Esteban Ocon (francia, Force India)


    10. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Szergej Szirotkin (orosz, Williams)

 
    korábban:
    3. szabadedzés:
    ---------------
 1. Vettel 1:16.170 perc
 2. Bottas 1:16.229
 3. Räikkönen 1:16.373
 4. Hamilton 1:16.749
 5. Ricciardo 1:16.803
 6. Verstappen 1:16.946
 7. Sainz 1:17.754
 8. Hülkenberg 1:18.083
 9. Grosjean 1:18.084
10. Gasly 1:18.139
11. Magnussen 1:18.230
12. Hartley 1:18.252
13. Leclerc 1:18.376
14. Alonso 1:18.467
15. Ocon 1:18.512
16. Szirotkin 1:18.630
17. Vandoorne 1:18.789
18. Ericsson 1:18.842
19. Perez 1:18.962
20. Stroll 1:19.132


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com