Hamiltoné az első rajtkocka a szezonnyitón (2. rész)

A négyszeres világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti meg az élről.A 33 éves Hamiltonnak ez pályafutása 73. pole pozíciója, Ausztráliában hetedszer győzött az időmérőn. A címvédő mellől Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője startolhat majd, míg a harmadik rajthelyet a szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája foglalhatja el.

    
Daniel Ricciardo, a Red Bull hazai közönség előtt szereplő versenyzője ötödik lett az időmérő edzésen, de a pénteki második szabadedzésen elkövetett szabálytalansága miatt három pozícióval hátrébb, a nyolcadik kockából kell majd indulnia. A melbourne-i kvalifikáció utolsó szakaszát 10 percre félbe kellett szakítani, miután Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas az első kanyarban megcsúszott és a falba csapódott. A pilóta sérülés nélkül megúszta az esetet, de mért kört így nem tudott teljesíteni, ezért a futamot majd csak a 10. helyről kezdheti meg.
    

Az 58 körös Ausztrál Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 7.10 órakor rajtol el Melbourne-ben.

 
A teljes rajtsorrend:
--------------------------
1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)

2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

3. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Romain Grosjean (francia, Haas)

4. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)

5. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

6. sor:
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)

7. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Lance Stroll (kanadai, Williams)

8. sor:
Esteban Ocon (francia, Force India)
Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)

9. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Charles Leclerc (monacói, Sauber)

10. sor:
Szergej Szirotkin (orosz, Williams)
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

http://ujhazak.com