Hamiltonnak köszönhetjük a nap képét

A háromszoros világbajnok nagyon unta a szuzukai sajtótájékoztatót, ezért a Snapchattel foglalta el magát, aminek nem örült mindenki.f1A mai időjárás keményen megmutatta az ősz utált arcát. Eső, sötét, hideg, mégis a Forma-1 követői jót nevettek reggel, amikor átolvasták a kedvenc sportjuk legfrissebb híreit, hiszen a száguldó cirkusz Japánba érkezett, tehát igazán korán kell kelnünk, ha semmiről se akarunk lemaradni.

Mivel csütörtök van, ezért ma a pilótákat várták az FIA hivatalosa sajtótájékoztatójára, ahol az újságírók feltették az aktuális kérdéseket. Ezt látványosan unta Lewis Hamilton, aki inkább a mobiltelefonjával foglalkozott. Az újságírók egy idő után megunták, és a háromszoros világbajnoknak szegezték a kérdést, hogy mi az a fontos, ami ennyire leköti a figyelmét.

A Mercedes britje, akitől vehetne leckéket a Forma-1 vezetősége a közösségi média használatáról, elárulta, hogy a Snapchattel szórakozik, ahol Carlos Sainzból őzet, önmagából nyulat kreált, Kimi Räikkönen unott arckifejezése alá pedig azt írta, hogy „Megöl ez a sz*rság”.

A szurkolók azonnal felkapták a képeket, amelyeket egymás után megosztottak, majd hamarosan Carlos Sainz a saját Twitter-oldalán megüzente Hamiltonnak, hogy ne vegye sértésnek, de az anyukája szerint kettejük közül a spanyol az aranyosabb. Este felé a Toro Rosso is egyetértett a pilótájuk anyukájával.killMíg sokan remekül szórakoztak, addig az újságírók közül akadt, aki kiakadt Hamilton tiszteletlen, gyerekes magatartására, valamint kritizálták, hogy az FIA hivatalos sajtótájékoztató ideje alatt kürtölte világgá, hogy mennyire unja az egészet.

Hamilton elmagyarázta, hogy ő csak igyekszik szórakoztatni a követőit, akiknek beszámol arról, hogy mikor mi történik vele. Az eset nem várt visszhangja miatt a brit a következőt írta a közösségi oldalán:

„A mait csak viccnek szántam, nem volt tiszteletlenség. Egyesek túlságosan komolyan veszik magukat. Én élveztem, felvillanyozta a napomat. Ami a sajtótájékoztatót illet, már tíz éve csinálom, és semmit se változott. Nem a médiától vagy a kérdezőtől, hanem az egyszerű formája miatt. A szurkolóknak kellene kérdezniük.”mumNos, a szurkolók köszönik szépen a képeket, ők is jól szórakoztak rajtuk.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com