Hiányzik Schumacher?

(c) Sutton Images (c) Sutton Images

Kimi Räikkönen a Forma-1-es paddock egyik leginkább közkedvelt figurája, még azok körében is, akik nem neki szurkolnak a versenyautóban. Őszinte és rövid válaszai mindig mosolyt csalnak az ember arcára - ha egyáltalán persze válaszra méltatja a kérdezőt. Nem úgy, mint a szezon előtti tesztek alkalmával, amikor a Sky Sports riportere megkérdezte, ugyanakkora-e az étvágya a második bajnoki címére, mint amekkora az elsőre volt. Kimi nem talált szavakat, és inkább elfordult tőle.

Méltán elhíresültek korábbi nyilatkozatai is; például a kérdésre, hogy jelent-e számára valami extrát a sisakja, mint ahogy sok más pilótának fontos eszköze, szinte kabalája a versenyzéshez, ő annyit reagált: "Megvédi a fejemet." Vagy ott volt Schumacher brazíliai búcsúbulija 2006-ban, amikor holléte után faggatták, minthogy nem jelent meg a versenyzők között, kijelentette: "éppen sz*rtam."

Räikkönen és Schumacher sok nagyszerű csatát vívtak, főleg korábbi, McLaren-Ferrari korszakukban, de nem mondhatni, hogy különösebb barátság fűzte őket egymáshoz. Talán ezért is válaszolta az Ausztrál Nagydíj paddockjában Kimi egyszerűen azt, hogy Nem, amikor azt kérdezték tőle, hiányzik-e neki a végleg visszavonult hétszeres világbajnok.

[video width="600" ][/video]

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com