Hivatalos bejelentést tett a Lotus és a Red Bull

Két csapat neve mellől is eltűnt a kérdőjel.lotusA Forma-1 szurkolóinak nem kell tovább bizonytalanságban élniük, mert a Red Bull és a Lotus istálló is bejelentette, hogy ott lesznek 2016-ban a mezőnyben. A csőd szélén egyensúlyozó Lotus, ahogy az várható volt, gyári Renault csapatként vág neki a márciusban induló szezonnak.

A korábban 12 konstruktőri címet nyerő Renault, az elmúlt években csak motorgyártóként volt jelen a Forma-1-ben, ahol négyszer lett világbajnok a Red Bull Racinggel, ám a sikerszéria véget ért, amikor bevezették a V6-os turbómotorokat.

A Red Bull és a Renault között idén végleg megromlott a viszony, aminek következményeként a francia vállalat elhatározta, hogy újra a sarkára áll, és ez szeptemberben már aláírták a szándéknyilatkozatot, aminek értelmében átvették volna a Lotus istállót. Ez tegnap, késő este vált hivatalossá.

Carlos Ghosn, a Renault elnöke elmondta, hogy a vállalatnak két terve volt. Az egyik az, hogy 100 százalékosan visszatérnek a száguldó cirkuszba, a másik pedig az, hogy teljesen kilépnek. Az alapos elemzés után, végül úgy döntöttek, hogy gyári csapatként térnek vissza, de annak érdekében, hogy ez megvalósuljon, még tárgyalniuk kellett a Forma-1 legfőbb kereskedelmi birtokosával. Az elnök hozzátette, hogy magabiztosan vágnak bele a munkába, a cél pedig a győzelem.Red BullA fentebb említett konfliktus volt az oka annak is, hogy a Red Bull 2016-os szereplése veszélybe került, hiszen a csapat és a francia vállalat viharos szakítása után, senki se akart motort adni az osztrák istállónak.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnökének mai bejelentéséből azonban kiderült, hogy a csapat jövőre is marad a Forma-1-ben, és TAG Heuer néven fogja használni a Renault motorját. TAG Heuer három évtizeddel ezelőtt hagyta el a McLaren csapatot.

Horner azt is megemlítette a közleményben, hogy nagyon örül annak, hogy a Renault elkötelezte magát a Forma-1 iránt azzal, hogy felvásárolta a Lotus csapatot, valamint utalt arra, hogy Mario Illien és az Ilmor is segíteni fogja jövőre a Renault az erőforrás fejlesztésben.

(Forrás: f1vilag.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com