Hivatalos: Toro Rosso a Hondával, a McLaren és Sainz a Renault-val folytatja 2018-ban

Szingapúrban pont került a Forma-1 legkacifántosabb pletykájának végére.Hetek óta keringtek a köztudatban azok a meg nem erősített információk, amelyek szerint a McLaren a Hondával, a Toro Rosso a Renault-val szakít, Carlos Sainz pedig akár már a Maláj Nagydíjon elfoglalhatja Jolyon Palmer ülését a Renault gyári csapatánál.

A mai szingapúri nagydíj első szabadedzése után végre eldőltek a dominók, és egymás után érkeztek a hivatalos bejelentések. Elsőként a Renault erősítette meg, hogy közös megegyezéssel szerződést bont a Toro Rossóval a 2017-es szezon végén.

Ezt követően McLaren és a Honda is bejelentette, hogy véget vetnek a három éve tartó szenvedésnek, majd érkeztek az újabb közlemények, amelyek a McLaren-Renault és a Toro Rosso-Honda 2018-as együttműködésről szóltak.

 

Hacsigo Takahiro, a Honda elnöke így nyilatkozott a fejleményekről:

„Sajnálatos, hogy az előtt válnak el az útjaink a McLarennel, hogy elértük volna a célunkat, de abban a hitben hoztuk meg ezt a döntést, hogy a jövő szempontjából, ez lesz a legjobb mindkettőnk számára.

A Honda részéről szeretnénk kifejezni a hálánkat a szurkolók felé, akik támogatták a csapatot, a versenyzőket és, akik osztoztak az örömünkben és bánatunkban a 2015-ös Forma-1-es visszatérésünk óta. 2017 végéig a Honda együtt fog küzdeni a McLarennel, majd 2018-ban folytatja a Forma-1-es programját.”

Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója a következőképpen nyilatkozott a szakításról:

„Soha nem vontuk kétségbe a Honda elkötelezettségét és azt, hogy mindent megtesz a sikerért a Forma-1-ben. Bizonyították, hogy nyertesek, innovatívak, de bizonyos okok miatt nem volt annyira sikeres a partneri kapcsolatunk, mint szerettük volna.

Sem a McLaren, sem a Honda nem akart így elválni, de eljött az ideje, hogy új irányokat válasszunk. Igazi versenyzők, emiatt reméljük, hogy a Honda vissza fog térni az élre. A sportágunk jobb, hogy ők is itt vannak.”

A folytatással kapcsolatban Brown elmondta, hogy azért döntöttek a Renault mellett, mert így 2018-ban végre korlátozottságok nélkül fejleszthetik a versenyautójukat. A Renault ugyanakkor stratégiai szempontok szerint döntött, ugyanis a megállapodás beleillik a középtávú stratégiájukba, amelynek része, hogy 2020-ig győztes pozícióba kerülnek.

Cyril Abiteboul, a Renault Sport ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a McLaren inspiráló csapat, két tehetséges versenyzővel, ez pedig egyben viszonyítási alap a saját karosszériájuk fejlesztése szempontjából.Amellett, hogy a McLaren és a Toro Rosso motorbeszállítót váltott, még Carlos Sainz jövőjével kapcsolatban is megérkezett a hivatalos bejelentés, amely értelmében a Toro Rosso spanyolja 2018-ban a Renault pilótája lesz, Nico Hülkenberg mellett, de csak kölcsönben.

Habár korábban a Red Bull kijelentette, hogy Sainz 2018-ban is marad a fiókcsapatnál, most mégis belátták, hogy mindenkinek az lesz a legjobb, ha engedik, hogy Sainz ideiglenesen távozzon az energiaitalosoktól a Renault-hoz, ahol egy nagyobb közösség részeként folytathatja a fejlődést.

Ez tehát nem jelenti azt, hogy a Red Bull levette a kezét a spanyolról, ugyanis 2019-ben, ha szükség lesz rá, akkor visszaültetik vagy a Toro Rossóba, vagy a Red Bullba.

A bejelentés után Sainz a következőt mondta a közleményében:

„Nagyon örülök, hogy csatlakozhatom a Renault Forma-1-es csapatához. Nagy megtiszteltetés, hogy egy gyári csapat versenyzője lehetek. Remélem, hogy a pályán nyújtott teljesítményemmel viszonozni tudom a Renault belém fektetett hitét.

Alig várom, hogy együtt dolgozhassak mindenkivel Enstone-ban és Viryben, valamint hogy Nico Hülkenberg csapattársaként vezethessek. Eddig is együtt dolgoztam a Renault-val a Forma-1-ben, tehát ismerem a motivációikat és a képességeiket.

Ez egy izgalmas, új fejezet a karrieremben. Szeretném megköszönni a Red Bullnak a bizalmukat és a támogatásukat, amivel lehetővé tették, hogy éljek ezzel a lehetőséggel. Végül, de nem utolsósorban, külön köszönök mindent azoknak, akikkel a Toro Rossónál dolgozok.”

Cyril Abiteboul, a Renault ügyvezetője is örömmel nyilatkozott az új versenyzőjéről:

„Carlos Sainz nagyon ígéretes versenyző, akit egy ideje kiszemeltünk magunknak, hiszen már a Renault juniorszériáiban is sikeres volt. Nagyon jó hír, hogy megerősíthetjük, hogy Carlos 2018-ban csatlakozik hozzánk. A választás beleillik a középtávú stratégiánkba.

Úgy gondoljuk, hogy Nico és Carlos remekül ki fogják egészíteni egymást a pályán és azon kívül. Kettejük egysége előrelendít minket a rajtrácson. Köszönjük Helmut Markónak, hogy kölcsönadja nekünk Carlost erre az időszakra, és köszönjük Jolyonnak az elmúlt két szezonban nyújtott kemény munkáját.”

A történet természetesen ennyivel még nem ért véget, hiszen továbbra is kérdés, hogy kik lesznek a Toro Rosso pilótái 2018-ban, Palmer karrierje milyen irányt vesz, valamint a Renault-val szerződést bontó Robert Kubica visszatérése is bizonytalan.

 

(Forrás: formula.hu, m4sport.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com