Hülkenberg örülne, ha Pérez maradna

A Force India németje és mexikóija szívesen dolgozik együtt.perhulkA Forma-1-ben az ember legnagyobb ellenfele a saját csapattársa, ám akad néhány alakulat, ahol nem olyan szembetűnő a rivalizálás, hiszen míg Nico Rosberg és Lewis Hamilton kiélezett csatájáról szóló hírekkel Dunát lehet rekeszteni, addig arról keveset hallunk, hogy például Nico Hülkenberg és Sergio Pérez mennyire jön ki egymással.

A Force India párosa közül eddig Pérez állhatott fel a dobogóra, míg a csapattársa elmaradt tőle, emiatt feltételezhetnénk, hogy Hülkenberg nem bánná, ha 2017-ben új társat kapna, hiszen jelenleg csak az ő maradása biztos, míg a mexikói előre jelezte, hogy a nyári szünetben, a szponzoraival dönti el, hogy merre folytatja a pályafutását.

Állítólag a 26 éves tehetséggel a Renault és a Williams is tárgyalt, a francia csapat pedig különösen szeretné, ha 2017-ben náluk gyűjtené a pontokat a pilóta. Hülkenberg most elárulta, hogy ő sem tudja, hogy hol folytatja a Forma-1-et a csapattársa, de szeretné, ha nm menne máshova, mert remek párost alkotnak.

A 28 éves német versenyző hozzátette, hogy jól dolgoznak együtt, keményen hajtják egymást, ami a csapat előnyére válik, mert a Force Indiánál remek, versenyképes, kemény a légkör, ám nagyon pozitív értelemben, ezért nagyon szeretné, ha Pérez maradna.

Hülkenberg nevét egyébként szintén szóba hozták más csapatokkal, de az ő helye biztos, mert érvényes szerződése van a jelenlegi alakulatával. Arra a kérdésre, hogy szeretne-e élcsapathoz kerülni a középcsapattól, azt válaszolta, hogy természetesen, de ez időzítés kérdése.

A német szerint jó helyen kell lenni jó időben, amit eddig nem sikerült elérnie, de tudja, hogy olykor egy autóversenyzőnek sokat kell várnia, hogy lehetőséget kapjon, tehát nincs értelme feladni. Hozzátette, hogy az eddig a Forma-1-ben töltött évei alatt megtanulta, hogy rengeteg ember döntésétől függ, ami hol kedvez, hol nem a pilótának.

Hülkenberg azzal zárta a szavait, hogy az a legfontosabb a számára, hogy élvezi azt, amit csinál, és jól érzi magát. Imád versenyezni, tehát jelenleg kényelmes helyzetben van, ettől pedig nagyon boldog ember.

(Forrás: f1vilag.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com