Itt van a Renault R.S.17!

A tavalyi gyengélkedés után, idén bizonyítania kell a franciák új versenyautójának, amellyel Jolyon Palmer és Nico Hülkenberg gyűjtheti az értékes világbajnoki pontokat. 2016-ban tért vissza gyári csapatként a Renault a Forma-1-be, ám a tavalyi szezonban nyújtott teljesítményükkel nem dicsekedhettek a franciák, akiket az óvatos visszafogottság jellemzett. Idén azonban vége a tojáshéjjakon járásnak, mert a csapat a tegnap autóbemutatón leszögezte, hogy az R.S.17 kódjelű gépnek bizonyítania kell.


A Renault tavalyi gyengélkedésében az is szerepet játszott, hogy az utolsó pillanatban vették meg a Lotust, tehát nagyon mélyről kellett kezdeniük a felzárkózást. Mivel a franciák tisztában vannak azzal, hogy a megújulás még legalább fél évig eltart, ezért bajnoki címről, futamgyőzelmekről 2017-ben sem álmodoznak, ám azt leszögezték, hogy kötelező a 2016-osnál jobban teljesíteniük.

Jérome Stoll,
a sportprojekt vezetője így nyilatkozott a 2017-es tervekről:

Rendkívül egyszerű a célunk: miután most mutatunk be először egy olyan autót, amit mi terveztünk, ezért szeretnénk a konstruktőri bajnokság ötödik helyén végezni. Megvan a csapatunk, a versenyzőink, a partnereink, a szervezetünk, amelynek irányítói Cyril Abiteboul és Bob Bell. Őszintén bevallom, most már ki vagyunk éhezve a dobogós helyezésekre és a sikerre.


Stoll arról is beszélt, hogy 2016-ban még mentegetőzhettek azzal, hogy a Mercedes-motorhoz tervezett karosszériával kellett versenyezniük, ráadásul a tervezők ezt gyenge alapokra, kevés fejlesztéssel alkották meg, de a 2017-es év már a franciák valós képességeikről fest képet.

A 2017-es egy jó, izgalmas és meghatározó esztendő lehet a számunkra. Látni fogjuk, hogy milyen munkát végzett együtt Enstone és Viry. Ez az autó a közös munka eredménye, én pedig nagyon várom, hogy láthassam, hogy mire képes.


2016-ban megfogalmaztunk egy tervet a Renault-n belül, és sok energiát fordítottunk arra, hogy csökkentsük a lemaradásunkat a legjobbakkal szemben. Új embereket vettünk fel, teljesen újjászerveztük a két céget azért, hogy bizonyíthassunk. Ezt várjuk 2017-től. Ennek az autónak bizonyítania kell!”
Cyril Abiteboul, az ügyvezető igazgató úgy gondolja, hogy az ő csapatuknál egyik rivális sem fejlődik nagyobb ütemben:

„Az nyomás akkor volt igazán nagy, amikor a Renault úgy döntött, hogy 2016-ban visszatér a Forma-1-be. A csapat kialakította a tökéletes harmóniát és kommunikációt. Ez a csapat nagyszerű emberekből áll, akiket közös cél vezérel.

A Forma-1-ben mi vagyunk a leggyorsabban növekvő csapat. A csapatunk létszámát 25 százalékkal növeltük, ami nemcsak erősítés, hanem a felzárkózásba való befektetés is. Ilyen szempontból úgy vélem, hogy vezetünk. A szabályokat nézve, ennél jobb technológiát nem kívánhatunk, ráadásul a közösségi médiában is a miénk a leggyorsabban bővülő szurkolótábor."


Miután a Renault korábbi csapatfőnöke, Frédéric Vasseur távozott, Abiteboul vette át a sporttal kapcsolatos munkát, az FIA-val és az ellenfelekkel való kapcsolattartást. Abiteboul leszögezte, hogy idén minden versenyen ott lesz, mert a csapat eddig a hosszú távú jövő alapjait tette le, de most már a bizonyítás éve jött el.


Miután lerántották a leplet az R.S.17-es kódjelű autóról, Abiteboul nem győzte dicsérni a versenygép alkotóinak munkáját:

Néhány órája ez még darabokban volt, ezért ez mindenki számára nagy dolog, aki részt vett a projektben. Az, hogy milyen gyors az új autó, csak Melbourne-ben fog kiderülni, de szeretném felhívni a figyelmet a részletekre!


Azt, hogy Enstone mit ért el az elmúlt néhány hétben jól mutatja az orr, a fordítólemezek, az első szárny, az oldaldobozok és a többi részlet. A csomagolás elképesztő, ahogy a motor és a karosszéria összhangba hozása is.”


Abiteboul azzal zárta a dicséretet, hogy ez az autó még nem ugyanaz, amellyel jövő héten Barcelonában fognak tesztelni.


A 2017-es autókat bemutató hét ma a Force India új versenygépével folytatódik.


(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com