Izgalom és durrogás Silverstone-ban

Ahogy mondani szokás (annak ellenére, hogy én most írom) a semleges nézők remekül szórakoztak. Ez a futam kiválóra sikeredett. A mai verseny két nagy vesztese Hamilton és Vettel  voltak - a német még a britnél is nagyobb. Előbbi hazai pályán az első helyről durrant ki, utóbbi autója műszaki hiba miatt lustult el. Rosberg, Webber és Alonso a nevető hármak.

Rosberg
Pirelli vezetőnek lenni mostanában nem lehet kellemes feladat. Az előzmények ismertek, de most új probléma jelentkezett: az első 15 körben ugyanis szép sortüzet durrogtattak a kocsik hátsó gumijai. A szervezők ezt ébresztőnek vélhették, mert be is küldték a biztonsági autót, s miután a szorgos pályabírók letisztították a pályát, illetve a csapatok is eldöntötték, mely kerékvetőket lesz ildomos ezentúl  kerülni, folytatódhatott a verseny. A verseny, amely újra igazi izgalmakat hozott. A győzelem végül Nico Rosbergé lett, miután Hamilton és Vettel is kénytelen volt lehúzódni előle a fentebb már említett különböző okokból kifolyólag. Rosberg a végén még sikeresen visszaverte volt Williamses csapattársa, Mark Webber támadását is. Csendben és tisztelettel jegyeznénk meg: ha még egy kör lett volna hátra, talán elvérzik. Persze, a Forma 1-ben sincs „ha”. Végeredmény és szorosabb világbajnoki táblázat viszont van.

A BRIT-NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE














































































































































































1. Nico Rosberg német Mercedes
2. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault
3. Fernando Alonso spanyol Ferrari
4. Lewis Hamilton brit Mercedes
5. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
6. Felipe Massa brazil Ferrari
7. Adrian Sutil német Force India-Mercedes
8. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari
9. Paul di Resta brit Force India-Mercedes
10. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari
11. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault
12. Valtteri Bottas finn Williams-Renault
13. Jenson Button brit McLaren-Mercedes
14. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari
15. Charles Pic francia Caterham-Renault
16. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth
17. Max Chilton brit Marussia-Cosworth
18. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault
19. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1 kör h.
20. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 6 kör h.*
*nem ért célba
FELADTA  megtett körök 
Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 41
Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 35
Leggyorsabb kör:  Webber (52. kör) 1:33.401


 

A VILÁGBAJNOKI TABELLA JELENLEGI ÁLLÁSA - PILÓTÁK


































































































































GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT

1.


Sebastian Vettel 3 5 7 132

2.


Fernando Alonso 2 5 7 111

3.


Kimi Räikkönen 1 4 8 98

4.


Lewis Hamilton 3 7 89

5.


Mark Webber 3 7 87

6.


Nico Rosberg 2 2 6 82

7.


Felipe Massa 1 6 57

8.


Paul di Resta 7 36

9.


Romain Grosjean 1 4 26

10.


Jenson Button 5 25

11.


Adrian Sutil 4 23

12.


Jean-Éric Vergne 3 13

13.


Sergio Pérez 3 12

14.


Daniel Ricciardo 3 11

15.


Nico Hülkenberg 3 6

… ÉS A KONSTRUKTŐRÖK











































1. Red Bull-Renault 219
2. Mercedes 171
3. Ferrari 168
4. Lotus-Renault 124
5. Force India-Mercedes 59
6. McLaren-Mercedes 37
7. Toro Rosso-Ferrari 24
8. Sauber-Ferrari 6

Forrás: Nemzeti Sport

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com