Káosz futam Bakuban

Ütközések, buta megmozdulások, piros zászló kavarta meg a sorrendet, aminek eredményeként előre megjósolhatatlan végeredménnyel ért véget az Azeri Nagydíj.Tavaly mindenki arra panaszkodott, hogy az izgalmasnak beharangozott, akkor még Európai Nagydíjnak nevezett, bakui utcai pályán rendezett verseny unalomba fulladt, ám most mindenkit kárpótolt az Azeri Nagydíj, aminek már a rajtja sem volt mindennapi.

Miután kialudtak a piros lámpák, elindult a káosz, aminek első jele Kimi Räikkönen és Valtteri Bottas ütközése volt, míg a háttérben Danyiil Kvjat rongyolt vissza úgy a pályára, hogy a csapattársának el kellett rántania a kormányát.

Carlos Sainz nem akarta tönkretenni a kollégája versenyét, ezért inkább önfeláldozó módon megpörgette az autóját, aminek láttán joggal félhetett mindenki, hogy a spanyol megismétli a két héttel ezelőtti rajtbalesetét.

Habár Sainz menteni akarta az orosz futamát, Kvjat mégis idő előtt búcsúzott az Azeri Nagydíjtól, ahogy Max Verstappen és még sokan mások. A lerobbant Toro Rosso miatt a pályára küldték a biztonsági autót, ami alig állt ki, máris jöhetett vissza.

A versenynek ebben a szakaszában úgy tűnt, hogy Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és valószínűleg az egyik Force India pilóta állhat majd fel a dobogóra, ám ekkor végleg elszabadult az őrület, amit szabad szemmel szinte követni sem lehetett.

Az egymást követő események sorából ki kell emelni a 19. körben történteket, amikor Hamilton a biztonsági autós újraindításra készült. A brit az egyik kanyarban hirtelen visszavett a tempóból, aminek eredményeként Vettel megütötte a Mercedes hátulját.

A német ezt úgy bosszulta meg, hogy Hamilton mellé hajtott, és ráhúzta a kormányt, amiért 10 másodperces stop-and-go büntetést és büntetőpontot kapott, ami azt jelenti, hogy 3 pontra van az egy versenyes eltiltástól.

Az Azeri Nagydíj leintése után sejteni lehetett, hogy eddig tartott a tisztelet a két rivális között, ezt pedig a lazuló fejtámasza miatt az 5. helyre visszaeső Hamilton szavai is megerősítették:

Szerintem ez nem volt versenyzőhöz méltó magatartás tőle. Veszélyesen versenyzett. Nem hiszem, hogy egy 10 másodperces büntetés elég egy ilyen megmozdulásért.”Az esetre kissé furcsán emlékezett vissza Vettel, ugyanis úgy tett, mintha nem hajtott volna a riválisa mellé és nem húzta volna rá a kormányt:

Nem történt semmi. Vagy mégis? Ütköztünk, amikor Lewis fékteszelt engem. Biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan csinálta, de az is biztos, hogy nem ez volt a helyes manőver.

Ha én szenvedek, akkora mögöttem lévők még jobban szenvednek. Nem hiszem, hogy szükség volt erre, mert veszélyes volt, és az autóm is megsérült. Néhány éve Kínában ugyanezt csinálta az újraindításnál, de szerintem ilyet egyszerűen nem szabad tenni.”

A riporter ekkor emlékeztette Vettelt a második koccanásra, amiért büntetést kapott:

Akkor előztem meg, amikor kiállt, tehát a baleset után. Amikor megtörtént az eset, akkor mellé értem és a kezemmel jeleztem, hogy ezt mégis hogyan gondolta. Mivel nem hallhatott, ezért nem mondtam, hanem megmutattam, hogy nem voltam elégedett.”

Habár a négyszeres világbajnok próbálta elsumákolni a lényeget, az újságíró mégsem adta fel, és ismét szóvá tette, hogy Hamilton és Vettel és összeért, mire a Ferrari német pilótája csak annyit válaszolt, hogy „igen, belehajtottam hátulról”.

Később Vettel egy másik riporternek már így beszélt az incidensről:

Nyilván nem szándékosan hajtottam belé. Megsérült az autóm szárnya, és talán neki is volt egy kisebb sérülése, de semmi olyasmi, ami befolyásolta volna a versenyzést. Egyszerűen ezt nem így kellene csinálni, ő mégis többször megismételte.

Az újraindításnál jó volt, meg is lepett és nem hinném, hogy szükség volt erre. A gondot az okozta, hogy közvetlenül mögötte voltam, ahogy más autók is, ez pedig láncreakciót indított el. Végül is elég egyértelmű volt. Férfiként küzdünk, és szerintem, ha én büntetést kapok, akkor neki is kellett volna.”

Vettelt egy másik csatorna is megkérdezte a sportszerűtlen manőverről, de ő megint kitért a válasz elől:

Felnőtt férfiak vagyunk. Az érzelmek tombolnak az autóban. Kerék a kerék ellen akarunk harcolni, de nem az újraindítás előtt.”Hamilton és Vettel kakaskodásának a Force India lehetett volna a legnagyobb győztese, hiszen kinézett nekik egy első és egy második hely, ám a Rózsaszín Párducok túl erősen morogtak egymásra, aminek oka valószínűleg az lehetett, hogy Esteban Ocont még tüzelte a kanadai incidens, amikor is a csapattársa nem engedte előre, hogy megpróbálja megelőzni Ricciardót.

Ocon és Sergio Pérez szintén a második újraindításnál talált egymásra, ugyanis ekkor Hamilton-Vettel-Massa hármasa, különböző okok miatt, hátraesett. A két Force India megpróbált előretörni, de a szűk kettes kanyarban összeütköztek.

Ocon defekttel folytathatta a versenyt, míg a csapattársa kénytelen volt feladni a versenyt, pedig a piros zászlót kihasználva, visszatérhetett a pályára, ám idővel kénytelen volt kiállni a mexikói. A leintés után a Force India két pilótája egymást hibáztatta az ütközésért.

Hatalmas lehetőséget szalasztottunk el” – kezdte Pérez. – Úgy érzem, hogy semmit sem tudtam volna tenni az ütközés ellen, hiszen a fal mellett voltam, ahonnan már sehova sem tudtam menni. Nagyon elkeserítő, hogy így alakult.

Szerintem Esteban túlságosan agresszíven vezetett. A pályafutásom során voltak kemény csapattársaim, de mindig hagytak elég helyet. Az, ami ma történt, elfogadhatatlan a csapat számára. Ahogy ma vezetett, nem volt megfelelő, és logika sem volt benne.”

Ocon természetesen teljesen másképpen látja a helyzetet:

Boldog vagyok a teljesítményem miatt, de csalódottnak érzem magam a bennünk rejlő potenciál miatt. Természetesen nem túl szép egy ilyen ütközés. Sok pozíciót vesztettem, de még így is sikerült néhány pontot szereznem a csapatnak.

(Pérez) nekem jött az egyes kanyarban, a kettesben pedig belül voltam, amikor megint összeértünk. Sajnos a versenyzés ilyen, de természetesen beszélni fogunk a dologról, hogy a jövőben hasonló ne történhessen meg.”Az eseménydús Azeri Nagydíj végül egy olyan befutót hozott, amire valószínűleg senki sem fogadott. A versenyt Daniel Ricciardo nyerte, mögötte viszont az utolsó pillanatban előzte meg Lance Strollt Valtteri Bottas, aki a futam elején még körhátrányban volt.

Stroll azonban még így is boldog lehet, hiszen a Williams 18 éves újonca az élete első dobogós helyezésével végleg elcsendesíthette a kritikusait, akik azzal vádolták, hogy tehetségtelen, és csak az apja pénze miatt kapott ülést a Forma-1-ben. Természetesen az ifjú kanadai nem úszhatta meg a cipőből ivást, ami már kötelezővé vált, ha a Red Bull ausztrálja a dobogón áll.

Az őrült futam után Ricciardo, Bottas és Stroll sem igazán hitte el, hogy tényleg ők állhatnak fel a dobogóra, ezt pedig nem is titkolták, amikor a futam utáni első interjújukat adták.

Alig tudom elhinni, hogy nyertem!” – kezdte Ricciardo. – „Azt sejtettük, hogy a dobogóra van esélyünk, főleg az újraindítást követően, majd hallottuk, hogy Lewisnak gondjai akadtak. Amikor visszaestem a 17. helyre, akkor nem gondoltam arra, hogy nyerhetek. Minden pénzemet feltettem volna arra, hogy nem fogok győzni.

Őrült verseny volt, és tavaly pont ilyet vártunk, rengeteg eseménnyel, biztonsági autóval. Most megkaptuk. Köszönöm a csapatnak, hogy célba hozhattuk az autót és nyerhettem! Tényleg nem tudom, hogy mit mondhatnék. A levezető körben már úgy kuncogtam, mint egy kisgyerek.”

A második helyezett Bottas szintén kereste a szavakat:

Ahogy Daniel is mondta, őrült futam volt! Rengeteg dolog történt. Az elején még egy kör hátrányban voltam, de ezt a kört visszavehettem a biztonsági autó alatt, majd utol kellett érnem a mezőnyt.

Igazából ez is azt bizonyítja, hogy soha nem szabad feladni, mert nem tudhatod, hogy mi fog történni a verseny alatt. Leszegett fejjel kell előremenni! A csapat meg tudta javítani az autót a piros zászló alatt. Sajnálom, hogy Daniel messze volt, de amennyiben azt nézem, hogy hol voltam az elején, akkor ez remek eredmény.

A futam elején, a kettes kanyarban, a bejáratnál, én voltam a belső íven, Kimi a külsőn. Már nem volt elég hely. Rá kellett hajtanom a rázókőre, ami megdobta az autó, amit nem tudtam íven tartani. Szerintem ez egy tipikus versenybaleset, ami balszerencse, hogy újra Kimivel történt” – utalt arra a finn, hogy nem most először találkoztak össze a honfitársával a pályán.

A harmadik helyen végző Strollnak is kellett még egy kis idő, hogy felfogja, hogy mi történt:

Nem igazán tudom, hogy mit mondjak. Hektikus futam volt, amin sokan ütköztek és összetörték az autójukat, de szerencsére én kimaradtam a bajból.

Eljutottam a verseny végéig a tempóm pedig nagyon jó volt, de elvesztettem a pozíciót Valtterivel szemben. Szerintem ez volt az egyik legszorosabb befutó. Egymás mellett értünk be. A hétvége elején még nem hittem volna, hogy felállhatok a dobogóra.”

Habár az Azeri Nagydíj körei alatt rengeteg vitás incidenst láthattunk, mégis egyik pilóta sem kapott hátrasorolásos büntetést, ezért a végeredmény hivatalossá vált. A Forma-1 mezőnye legközelebb Ausztriában rajtol el.Az Azeri Nagydíj hivatalos végeredménye

1. Daniel Ricciardo, Red Bull-TAG Heuer, 2 ó 3 p 55,573 mp

2. Valtteri Bottas, Mercedes, +3,904 mp

3. Lance Stroll, Williams-Mercedes, +4,009 mp

4. Sebastian Vettel, Ferrari, +5,976 mp

5. Lewis Hamilton, Mercedes, +6,188 mp

6. Esteban Ocon, Force India-Mercedes, +30,289 mp

7. Kevin Magnussen, Haas-Ferrari, +41,753 mp

8. Carlos Sainz, Toro Rosso-Renault, +49,400 mp

9. Fernando Alonso, McLaren-Honda, +59,551 mp

10. Pascal Wehrlein, Sauber-Ferrari, +89,093 mp

11. Marcus Ericsson, Sauber-Ferrari, +91,794 mp

12. Stoffel Vandoorne, McLaren-Honda, +92,160 mp

13. Romain Grosjean, Haas-Ferrari, +1 kör

14. Kimi Räikkönen, Ferrari, kiesett

15. Sergio Pérez, Force India-Mercedes, kiesett

16. Felipe Massa, Williams-Mercedes, kiesett

17. Nico Hülkenberg, Renault, kiesett

18. Max Verstappen, Red Bull-TAG Heuer, kiesett

19. Danyiil Kvjat, Toro Rosso-Renault, kiesett

20. Jolyon Palmer, Renault, kiesettA pilóták bajnokságának állása

1. Sebastian Vettel, Ferrari, 153 pont

2. Lewis Hamilton, Mercedes, 139 pont

3. Valtteri Bottas, Mercedes, 111 pont

4. Daniel Ricciardo, Red Bull-TAG Heuer, 92 pont

5. Kimi Räikkönen, Ferrari, 73 pont

6. Max Verstappen, Red Bull-TAG Heuer, 45 pont

7. Sergio Pérez, Force India-Mercedes, 44 pont

8. Esteban Ocon, Force India-Mercedes, 35 pont

9. Carlos Sainz, Toro Rosso-Renault, 29 pont

10. Felipe Massa, Williams-Mercedes, 20 pont

11. Nico Hülkenberg, Renault, 18 pont

12. Lance Stroll, Williams-Mercedes, 17 pont

13. Kevin Magnussen, Haas-Ferrari, 11 pont

14. Romain Grosjean, Haas-Ferrari, 10 pont

15. Pascal Wehrlein, Sauber-Ferrari, 5 pont


16. Danyiil Kvjat, Toro Rosso-Renault, 4 pont

17. Fernando Alonso, McLaren-Honda, 2 pont

18. Jolyon Palmer, Renault, 0 pont

19. Marcus Ericsson, Sauber-Ferrari, 0 pont

20. Stoffel Vandoorne, McLaren-Honda, 0 pont

21. Antonio Giovinazzi, Sauber-Ferrari, 0 pontA gyártók bajnokságának állása

1. Mercedes, Mercedes, 250 pont

2. Ferrari, Ferrari, 226 pont

3. Red Bull, TAG Heuer (Renault), 137 pont

4. Force India, Mercedes, 79 pont

5. Williams, Mercedes, 37 pont

6. Toro Rosso, Renault, 33 pont

7. Haas, Ferrari, 21 pont

8. Renault, Renault, 18 pont

9. Sauber, Ferrari, 5 pont

10. McLaren, Honda, 2 pont

(Forrás: formula.hu, m4sport.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com