Kimi Räikkönen hosszabbításával megmozdult a Forma-1 versenyzőpiaca

Kiknek van biztos helyük a következő szezonra, és kik vándorolhatnak el?A Ferrari hivatalosan is bejelentette, hogy 2018-ban Kimi Räikkönen lesz az egyik pilótájuk, ez pedig nem csak azt jelzi, hogy a héten véget ért a Forma-1 nyári szünete, hanem azt is, hogy lassan beindul az élet a versenyzőpiacon.

Jelenleg két csapat van, ahol már biztos, hogy kik gyűjthetik jövőre a pontokat. A Red Bullnál érvényes szerződéssel rendelkezik Daniel Ricciardo és Max Verstappen, míg a Haas 2018-ra is megtartja Romain Grosjeant és Kevin Magnussent, akikkel már korábban több évre szóló szerződést kötöttek.

A Mercedes esetében Lewis Hamilton, a Force Indiánál Esteban Ocon, a Renault-nál Nico Hülkenberg rendelkezik biztos hellyel, míg a McLaren Stoffel Vandoorne-nal, a Williams pedig Lance Stroll-lal tervez hosszabb távra.

A Toro Rosso élt az opciós jogával, és 2018-ban is szeretnék megtartani Carlos Sainzot, ám a spanyol szeretne egy versenyképesebb csapathoz igazolni, amit a Red Bull abban az esetben megenged, ha egy alakulat kiperkálja azt az összeget, amiért cserébe hajlandóak megválni a versenyzőtől.

Stroll helyzete sem nevezhető biztosnak, mert esetében, ha az édesapja úgy dönt, hogy a Williams nem szolgálja elég jól a fia előmenetelét, akkor beprotezsálhatja egy másik istállóhoz, a pletykák szerint, akár a Force Indiához.

Habár Sebastian Vettel esetében még nincs bejelentés, mégis a hírek szerint a német közel áll ahhoz, hogy hosszabbítson a Ferrarival, ám a kérdés az, hogy mennyi időre fog szólni a megállapodás, mert az olaszok szeretnék több évre magukhoz kötni Vettelt, aki állítólag hezitál.

Amíg ez nyitott kérdés marad, addig a többi csapat keze is meg van kötve. A Mercedes valószínűleg csak akkor hosszabbít Valtteri Bottasszal, ha látják, hogy milyen lehetőségeik lesznek 2019-től, tehát Vettel szerződésének időtartama várhatóan befolyásolni fogja a finnét, ráadásul a Mercedesnek azzal is számolnia kell, hogy Hamilton szerződése lejár 2018-ban.

A Red Bull esetében nem kizárható, hogy a jövő évi teljesítményük alapján Ricciardo és Verstappen is csapatot fog váltani. Kettőjük közül az ausztrálnak 2018-ban jár le a szerződése. A holland esetében ugyan élhet a Red Bull a 2019-es hosszabbításra szóló opciós jogával, ám Verstappen már most azzal fenyegetőzik, hogy versenyképesebb ülést keres magának.A Ferrari és a Mercedes árgus szemekkel figyeli a hollandot, aki a versenyzőpiac egyik kulcsfigurája, ezért Verstappen esetleges 2019-es váltása csökkentheti a többi pilóta szerződésének időtartamát.

Ám a holland helyzeténél izgalmasabb kérdés az, hogy ki lesz Hülkenberg csapattársa a Renault-nál, hiszen az szinte borítékolható, hogy Plamer nem tarthatja meg az ülését, amit megszerezhet Fernando Alonso.

A spanyol leszögezte, hogy jövőre futamot akar nyerni, de nagyon úgy néz ki, hogy csak két választási lehetősége van. Ez egyik, hogy marad a McLarennél, a másik pedig a Renault, ám a franciáknak több jelöltjük is van Jolyon Palmer helyére.

Az egyik Sergio Pérez, akit minden akadály nélkül megszerezhetnek a Force Indiától. A másik már említett Carlos Sainz, akiért kemény milliókat kellene fizetnie a Renault-nak. A harmadik Robert Kubica, akinek a visszatérése igazi szenzáció és sikertörténet lenne.

A lengyel versenyző Forma-1-es karrierjét egy súlyos ralibaleset törte derékba, ám az elmúlt időben többször tesztelt a Renault-val. Kubica teljesítménye lenyűgöző volt, ezért valószínűleg, ha nincs fizikai akadálya, akkor a Renault leszerződteti a lengyelt 2018-ra.

Az elmúlt időben ismét sok balesetet okozó Danyiil Kvjat sorsa is bizonytalan a Toro Rossónál, ahol Pierre Gasly lesben állva várja, hogy végre beülhessen az orosz vagy Sainz helyére. Ha esetleg a spanyol távozna, akkor ezt a problémát végre meg tudnák oldani Helmut Markóék.

A mezőny csapatai közül egyelőre a Sauber az, aki esetében semmit sem tudni a 2018-as tervekről. A svéd kapcsolat miatt sokan biztosra veszik Marcus Ericsson maradását, ám az sem kizárt, hogy a Ferrari szívesen a saját „Toro Rossójaként” kezelné az alakulatot, tehát a két ígéretes Ferrari-növendék, Antonio Giovinazzi és Charles Leclerc is elfoglalhatja a hinwiliek üléseit.

Ebben az esetben Pascal Wehrlein szerződés nélkül maradna, ami komoly problémát okozna a Mercedesnek, hiszen valahol el kellene helyezniük a pártfogoltjukat. Ebben az esetben a Force India vagy a Williams jöhetne szóba.

A Force India esetében állítólag Sergio Pérez hosszabbítása csak idő kérdése, míg a Williamsnél Felipe Massa szívesen maradna, de ebben a kérdésben nem a brazil, hanem Claire Williamsék döntenek.

Wehrleint esetében természetesen az is előfordulhat, hogy a Mercedes odaadja neki Bottas ülését, amit télen azért nem kapott meg, mert még tapasztalatlannak és fiatalnak találták Toto Wolffék.Versenyzők, akiknek már biztos, hogy van szerződése 2018-ra:

Mercedes – Lewis Hamilton

Ferrari – Kimi Räikkönen

Red Bull – Daniel Ricciardo, Max Verstappen

Force India – Esteban Ocon

Toro Rosso – Carlos Sainz

Haas – Romain Grosjean, Kevin Magnussen

Renault – Nico Hülkenberg

McLaren – Stoffel Vandoorne

A Forma-1 mezőnye most hétvégén visszatér a nyári szünetről, hogy a Belga Nagydíjjal megkezdjék a szezon második felét.

(Forrás: m4sport.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com