Kritikus, de stabil Bianchi állapota

Diffúz axonális sérülést szenvedett a Marussia 25 éves pilótája, akit már a Ferrarihoz vártak.Jules-BianchiHivatalos közleményben tudatta Jules Bianchi családja, hogy a 25 éves Forma-1-es versenyző, akit az intenzíven kezelnek, diffúz axonális sérülést szenvedett, és az állapota továbbra is kritikus, de stabil. A szülők megköszönték a sok támogatást és üzenetet, amit a világ minden tájáról kapnak.

Bianchi a vasárnapi Japán Nagydíjon szenvedett brutális balesetet, ami során 213 km/órás sebességgel ütközött egy munkagépnek, ami a pálya széléről szállította el a korábban kiesett Sutil Sauberjét.

A Marussia versenyzőjét egy közeli kórházba szállították, ahol több órás műtét után került át az intenzív osztályra. A Forma-1 közössége napok óta figyeli a híreket, és egy emberként imádkozik a fiatal pilótáért, akinek a sérülése sajnos nagyon súlyos.

A diffúz axonális sérülés olyan komoly agyi sérülés, ami során a fehérállomány nagy területen következik be károsodás, ami miatt a sérült elveszti az eszméletét és vegetatív állapotba kerül. Az esetek 90 százalékéban soha többé nem ébred fel a kómából a sérült.

Bianchi családjához Gérard Saillant, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosi bizottságának elnöke is csatlakozott. Az ő neve azért csenghet ismerősen, mert a decemberben súlyos síbalesetet szenvedett Michael Schumacher kezelését is ő felügyelte. Ugyancsak Japánba utazott Alessandro Frati idegsebész, aki a római La Sapienza egyetem professzora.

A Marussia pilótájának borzalmas balesete miatt Bernie Eccleston vizsgálatot szorgalmaz, míg többen is arról beszélnek, hogy zárttá kellene tenni a pilótafülkéket, a régi pilóták pedig kritizálják a FIA hétvégén hozott döntéseit.

Mindeközben Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke elárulta, hogy úgy tervezték, hogy jövőre, ha három autóval indulhatnak, akkor Bianchi ülhetett volna az egyik versenygépbe.

A Forma-1 közössége egy jó hírt is kapott a mai nap során, ugyanis kiderült, hogy Michael Schumacher hamarosan újra tejes életet élhet, igaz többé nem fog Forma-1-es autót vezetni. Remélhetőleg, Bianchi is felépül a súlyos sérüléséből.

(Forrás: marussiaf1team.com, express.co.uk, f1vilag.hu)

Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com