Különleges versenyruhát bocsát licitre az F1 magyar főorvosa

Saját maga által viselt és a címvédő, háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája által is aláírt versenyruhát, valamint sisakot és kesztyűt bocsát licitre Hetzman T. László, a Forma-1-es autós gyorsasági vb-sorozat állandó magyar főorvosa.A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosi delegáltja a július 21-én sorra kerülő 39. Magyar Nagydíj apropóján, az SOS Gyermekfalvak által bocsátja árverésre a különleges relikviákat, melyeket a tavalyi idény során használt, így azok az összes F1-es versenyhelyszínt megjárták.
    

Az SOS Gyermekfalvak hétfői közleménye szerint Verstappen a magyar főorvos személyes felkérésére dedikálta a ruhát, a sisakot, valamint a kesztyűt. "Amikor tehettem, korábban is támogattam a rászoruló gyermekeket, s mivel néhány hónapja magam is édesapa vagyok, még inkább érzem ennek a fontosságát. Nagyon boldog vagyok, hogy ez a licit az FIA támogatásával megvalósulhat és bízom abban, hogy az SOS Gyermekfalvak révén sok gyermeknek tudunk ezzel segíteni" - nyilatkozta Hetzman T. László.
    

A felszerelésre már lehet licitálni a https://www.sos.hu/forma1/ webcímen. A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a július 19-20-21-i hétvégén rendezik a Hungaroringen.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

http://ujhazak.com