Leclerc és Norris nyerték az első szabadedzéseket

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj pénteki első, a világbajnoki éllovas Lando Norris, a McLaren brit pilótája pedig a második szabadedzésén.Az első gyakorláson a vb-címért is versengő mclarenesek egyformán kínlódtak, Norris csak a hatodik, csapattársa és összetettbeli riválisa, az ausztrál Oscar Piastri csupán nyolcadik lett. Leclerc mögött a thaiföldi Alexander Albon végzett másodikként a Williamsszel, míg az ő márkatársa, a spanyol Carlos Sainz Jr.

ötödik lett. Jól mentek ezen az edzésen a Red Bullok, a címvédő és négyszeres vb-győztes Max Verstappen negyedik, a japán Cunoda Juki harmadik lett.

A második tréninget kétszer szakították félbe piros zászlóval, a második után kevés idejük maradt a versenyzőknek, hogy a lágy gumikeverékkel jó köridőket fussanak. Ez nem is sikerült mindenkinek, ráadásul az első edzésen leggyorsabb Leclerc-nek műszaki problémája is volt. Végül Norris érte el a legjobb időt, de alig maradt el tőle a másodikként záró Andrea Kimi Antonelli a Mercedesszel, valamint Leclerc a Ferrarival. Piastri lágy gumis kört nem tudott teljesíteni a csúszás miatt, így csak a 14. idő volt az övé, Verstappen pedig kilencedikként végzett.

A Las Vegas-i hétvége közép-európai idő szerint szombat hajnalban a harmadik szabadedzéssel, valamint az időmérővel folytatódik.

Eredmények:

1. szabadedzés:

1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:34.802 perc

2. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:34.968

3. Cunoda Juki (japán, Red Bull) 1:35.071

4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:35.109

5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1:35.179

6. Lando Norris (brit, McLaren) 1:35.258

2. szabadedzés:

1. Norris 1:33.602 perc

2. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 1:33.631

3. Leclerc 1:33.763

4. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 1:33.879

5. Isack Hadjar (francia, RB) 1:33.893

6. Liam Lawson (új-zélandi, RB) 1:33.901

A további program:

szombat:

3. szabadedzés 1.30

időmérő edzés 5.00

vasárnap:

futam 5.00

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com