Lotus: Kimi alighanem a legnehezebben kezelhető a pilóták közül

Miközben egyre több találgatás indult el, hogy Kimi Räikkönen esetleg a Red Bull istállóhoz igazol a távozó Mark Webber helyére a Lotus csapat márka menedzsere Stephane Samson az Iltalehti magazinnak nyilatkozott a pilótáról.

Az interjúban például beszélt arról is, hogy a csapat nem tervezett semmiféle marketing stratégiát Räikkönen körül. Minden egyszerűen csak a helyén van. Samson szerint a Lotus átlátható, nyitott és barátságos szeretne lenni. A csapat már ugyanezt a filozófiát alkalmazta Räikkönennél is.

Samson azt is megerősítette, hogy Räikkönen sokat követel a csapatától. " Kimivel a munka olyan, mint az ejtőernyőzés. Ha nem sikerül egyszer valami, akkor nem kap új esélyt, de ez megfelel nekünk. Csak annyit követel másoktól, amit magától is megkövetel. Nincs hely a hibáknak. " A csapatvezető szerint Kiminek is meg kell adni a saját teret, amikor szüksége van rá.

German Grand Prix, Nurburgring 4-7 July 2013"Láthatjuk rajta, hogy mikor van itt az ideje beszélgetni vagy viccelni, és mikor csak egyszerűen elsétálni a másik irányba." Mindezen túl motiválja az egész csapatot. Samson szerint viszont a GP-hétvégéken Kimi hozzáállása valószínűleg keményebb, mint bármely más vezetőé. "Amikor a verseny véget ért, Kimi egy teljesen más emberré válik. Ő lesz az egyik legnyugodtabb srác a bolygónkon. " A csapafőnök azt is dicséri, hogy Räikkönen tudja, hogyan kell győzni. Ez motiválja a csapat 500 munkavállalóját is.

"Az a képessége, ahogy az autót kezeli teljesen elképesztő és Räikkönen soha nem törődik a politikával sem, csak végzi a munkáját. Ez az életét sokkal könnyebbé teszi. "

Forrás:kimiraikkonen.com

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com