Magyar Nagydíj - Hamilton nyerte a harmadik szabadedzést is

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombaton rendezett harmadik szabadedzésén.Lewis Hamilton relaxes with the Mercedes W04 at its launch in JerezA 30 éves versenyző pénteken is legyőzhetetlen volt, mindkét gyakorláson a legjobb köridőt érte el, az időmérő edzést megelőző mostani tréningen a mezőnyből egyedüliként futott 1 perc 23 másodperc alatti időt.

Hamilton mögött csapattársa, a német Nico Rosberg végzett a második helyen, mindössze 98 századmásodperces lemaradással, míg a harmadik pozícióban a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) zárt, de az ő hátránya már csaknem egy másodperc volt Hamilton idejéhez képest.

A pénteken felfüggesztésproblémákkal küzdő Force India istálló megtalálta és elhárította a hibát, amely a mexikói Sergio Perez első szabadedzésen bekövetkezett balesetéhez vezetett. A csapat biztonsági okokból kihagyta a pénteki második edzést, most azonban Perez és német csapattársa, Nico Hülkenberg is körözhetett, sőt utóbbi a hatodik helyen végzett.

Jól szerepeltek a Toro Rosso fiatal pilótái is: ifjabb Carlos Sainz ötödik, a mindössze 17 éves holland Max Verstappen pedig hetedik lett. A 30 Celsius fokos hőség ellenére szép számban látogattak ki a nézők a mogyoródi pályára, amelynek lelátói a délutáni időmérő edzésre akár meg is telhetnek, de már a délelőtti program iránt is szemmel láthatóan többen érdeklődtek, mint pénteken, ugyanebben az időszakban.

A jubileumi Magyar Nagydíj időmérő edzését 14 órától rendezik.

Eredmények, 3. szabadedzés:
----------------------------
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:22.997 perc
2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:23.095
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:23.886
4. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1:24.215
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:24.326
6. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:24.483
7. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 1:24.678
8. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1:24.846
9. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:24.929 10. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:24.941 11. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 1:24.953 12. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:25.094 13. Jenson Button (brit, McLaren) 1:25.229 14. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:25.345 15. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:25.393 16. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:25.661 17. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 1:26.060 18. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 1:26.095 19. Will Stevens (brit, Manor Marussia) 1:28.757 20. Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia) 1:28.908

A további program:
------------------
időmérő edzés 14.00
vasárnap:
futam 14.00

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com