Magyar Nagydíj - Minél előbb szeretne szerződést hosszabbítani Magyarország
Magyarország minél előbb szeretné megkötni azt a szerződést, amely 2026-ig garantálja, hogy a Hungaroringen legyen Forma-1-es futam - jelentette ki szombaton Szijjártó Péter külügyminiszter a 30. Magyar Nagydíj helyszínén.A politikus rövid megbeszélést folytatott az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal, majd azt mondta, jelezte a brit üzletembernek: Magyarország készen áll arra, hogy a mogyoródi létesítményt a legmodernebb versenypályák egyikévé tegye.
"Van egy elképzelés, amelyet a Hungaroring vezetői készítettek el, s amely egy hároméves időszak alatt megvalósuló, 25 milliárd forintos fejlesztési programról szól" - mondta a külügyminiszter, hozzátéve: mindezt úgy akarják végrehajtani, hogy az a 2024-es olimpiai pályázatban foglaltakkal is egybevágjon, s a különböző fejlesztések kölcsönösen erősítsék egymást.
"Magyarországnak gazdasági érdeke, hogy itt tartsa a Forma-1-et, hiszen minden egyes ilyen hétvége 17-17,5 milliárd forinttal növeli a magyar GDP-t" - nyilatkozta Szijjártó Péter, s hangsúlyozta, tavaly 169 ezer néző volt kint Mogyoródon, az idén ez a szám nagyjából 10 százalékkal nőtt, s a kilátogatók 83 százaléka külföldi, akik a három nap alatt fejenként több mint 230 ezer forintot költenek el Magyarországon.
"A kormány elkötelezett abban, hogy az immár 30 éve tartó megállapodást minél tovább meghosszabbítsa" - mondta a külügyminiszter. "Büszkék vagyunk az elmúlt 30 évre, Magyarország ugyanis az egyetlen állam, amelynek a leghosszabb megszakítatlan együttműködése van a Forma-1 világával."
Szijjártó Péter hozzátette, 1986 óta kialakult egy olyan bizalmi viszony az F1 jogtulajdonosaival, amely megfizethetetlen, s a szerződéshosszabbítás kérdésében erre a kapcsolatra lehet alapozni. A jubileumi Magyar Nagydíjat vasárnap 14 órától rendezik.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások