Massa elbukhatja a helyét a Ferrarinál?

A csapat még a brazil mögött áll, de kérdés, hogy még meddig nézik el a hibáit.d13ger1791_2969844 Nem találja önmagát 2010 óta Felipe Massa, akinek rossz időszakát elnézte a Ferrari, hiszen egy nagyon súlyos balesetből kellett testileg, és lelkileg is felépülni, viszont a tegnapi újabb kiesése miatt, megint felreppentek a pletykák, hogy a Ferrari nem hosszabbítja meg az év végén lejáró szerződését a brazillal.


Massa teljesítménye eddig az idei évben eléggé vegyes, ugyanis jó tempót diktál a pályán, azonban a versenyeken rendszerint hibázik, és ezért az eredményei elmaradnak az elvárttól.

Ez történt a Német Nagydíjon is, ahol parádésnak ígérkezett a pilóta, és lehet, hogy a dobogóra is felállhatott volna, ám a 4. kör kezdetén kipördült. A bukótérben nem sikerült visszaváltania, hogy újra a pályán lehessen, úgyhogy búcsúzott a versenytől, amit látványosan dühös arccal nézett végig a csapatfőnök.

Sokak szerint Massa kezdhet komolyan aggódni a helyéért, hiszen arra többen is pályáznak, közöttük Nico Hülkenberg, és Paul di Resta.

Stefano Domenicali pár héttel ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy szinte teljesen biztos, hogy 2014-ben nem változik a Ferrari kettőse, s egyelőre még úgy néz ki, hogy tartja magát ehhez a döntéséhez a csapatfőnök.

Domenicalli megerősítette, hogy továbbra is hisz a versenyzőjében, annak ellenére, hogy nem elégedett az eredményekkel, és támogatja Massát, hiszen a konstruktőri bajnoki címért is dolgozik.

Habár a csapatfőnök kiáll a versenyzőért, Massa már nem ennyire biztos magában. Mint elmondta nem tudja, hogy a hibája, ami a jelek szerint az övé volt, mert az autón nem találtak semmi műszaki gondot, veszélybe sodorta-e a jövőjét a Ferrarinál.

Hozzátette, hogy a tegnapi kiesése ellenére jól teljesített a hétvégén, és biztos benne, hogy újra túl lesz a problémákon, hiszen már nem egyszer sikerült kimásznia a gödörből.

(Forrás: vezess.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com