Meghalt Maria de Villota

Holtan találták a szállodai szobájában a Marussia volt tesztpilótáját, aki tavaly szenvedett súlyos balesetet._63434633_63434468 Megrendítette a Forma-1 minden tagját és rajongóját a hír, amely arról számolt be, hogy Maria de Villota elhunyt Sevilla egyik szállodájában. A Marussia tavalyi tesztpilótája azért érkezett a városba, hogy népszerűsítse a hétfőn megjelent, „Az élet ajándék” című könyvét.

A halál okát egyelőre nem lehet tudni, csak azt, hogy semmi sem utal öngyilkosságra, vagy idegenkezűségre, valamint tegnap este egy barátjával vacsorázott a sportolónő, akiért tavaly rengetegen drukkoltak.

Maria 2011-ben került kapcsolatba a Forma-1-gyel, amikor a Lotus Renault régebbi autóját tesztelhette, majd tavaly a Marussia szerződtette le hivatalos tesztelőnek, ám már az első tesztjén az első körben súlyos balesetet szenvedett, ugyanis a bokszba visszatérve neki hajtott egy teherautó platójának.

A júliusban házasodott, spanyol sportolónő nagyon komoly fejsérüléseket szenvedett, és elvesztette a jobb szemét, de végül felépült. Maria a Forma-1, és az autóversenyzés biztonságának további növeléséért dolgozott, és a FIA versenyzői bizottságának is tagja volt.

A Forma-1 mezőnyét teljesen lesújtotta Maria hirtelen bekövetkezett halála:

De-Villota-picture1„Sokkoló, és borzasztó ez a hír. Maria több mindenen ment keresztül, mint bárki más egész élete során.” – nyilatkozta a McLaren versenyzője, Button, aki felelevenítette azt, amikor idén Barcelonában Maria egy gyermekekért létrejött alapítványt elsőként szolgált, és ebbe több versenyzőt is bevont.

Fernando Alonso a Twitteren osztotta meg, hogy mennyire ledöbbent a honfitársa halálának hallatán: „Ez a nap nagyon szomorú a spanyol sport számára. Maria egy igazi küzdő volt, aki mindig mosolygott. Ölelésem küldöm az egész családjának.”

A Marussia az egész csapat nevében üzent a de Villota családnak, amelyben leírták, hogy gondolatban velük és Maria barátaival vannak, és imádkoznak értük ezekben a nehéz időkben.

(Forrás: f1vilag.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com