Megint Verstappen miatt balhéztak a verseny után

A Mercedes óvott a holland agresszív védekezése miatt, de később visszavonták a fellebbezést.jaapnNem sok értelme volt tegnap reggel hét órakor felkelni a Forma-1 miatt, hiszen egy kifejezetten unalmas futamot követhettünk végig, aminek a győztese a pole-ból induló Nico Rosberg lett, aki ezzel egy nagy lépést tett előre az első világbajnoki címe felé, míg a Mercedes már zsinórban a harmadik konstruktőri bajnokságot ünnepelhette.

Rosberg a futam után elmondta, hogy örül a csapat eredményének, de őt természetesen a saját bajnoki címe foglalkoztatja, amit még nem érez a zsebében, hiszen Lewis Hamilton a csapattársa, akivel mindig számolni kell.

Hamilton számára már csütörtökön rosszul indult a hétvége. A brit címvédő az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján nyomkodta a telefonját, amit az újságírók közül többen rossz néven vettek. Mint kiderült, Hamilton snapchatelt, és jobban érdekelte, hogy a társainak és magának szerkesszen nyúl füleket, őz pofát, mint az, amit kérdeztek tőle.

A háromszoros világbajnok megjegyezte, hogy már tíz éve vesz részt ilyen sajtótájékoztatón, amin semmi se változik, tehát nagyon unja. Hozzátette, hogy az újságírók menjenek fel a közösségi oldalára válaszokért, mert a követőinek minden megír, ami foglalkoztatja.

Ebből a hozzáállásból komoly balhé kerekedett ki, hiszen az újságírók gyerekesnek, tiszteletnek nevezték a pilótát, aki a pénteki program után egyszerűen felállt a sajtótájékoztatón, közölte, hogy nem ő volt tiszteletlen, hanem az újságírók vele, úgyhogy nem válaszol a kérdésekre, majd távozott. Az ügyben a másik érintett, Carlos Sainz is megszólalt, de ő csak annyit reagált, hogy mind a két felet meg tudja érteni.hamElnézve a vasárnapi futamot, Hamiltonnak tényleg jobb lesz, ha nem a médiával és a közösségi oldalakkal foglalkozik, hiszen az elrontott rajtja miatt csak a harmadik helyre tudott felkapaszkodni. Igaz, akár megszerezhette volna a másodikat is, ha az utolsó két körben nem az a Max Verstappen van előtte, akit már mindenki ismer az agresszív védekezéséről.

Ennek áldozata most nem egy Ferrari, hanem Hamilton volt, ugyanis a britnek át kellett vágnia a sikánt, hogy elkerülje az ütközést a hollanddal. A verseny után mind a két pilóta úgy gondolta, hogy nem volt veszélyes a manőver, ám Charlie Whiting és a Mercedes nem értett egyet a Mercedes és a Red Bull versenyzőjével.

Whiting a futam leintése után személyesen beszélt Verstappennel, akivel szemben nem akart hivatalos úton eljárni, de azért négyszemközt megintette a hollandot. A Mercedes ennyivel nem elégedett meg, ugyanis fellebbezést nyújtottak be a végeredmény ellen.

Mivel ekkor már egyik érintett pilóta se volt a pályán, ezért az FIA egyiküket sem tudta meghallgatni, tehát igazságos döntést se hozhattak volna, ezért úgy döntöttek, hogy majd az USA Nagydíj helyszínén, Austinban foglalkoznak az üggyel.mclarenAmikor Hamilton erről tudomást szerzett, akkor a Twitteren szögezte le, hogy nem ő nyújtotta be a fellebbezést, hanem a csapat, akiknek szólt, hogy ne így járjanak el, elvégre bajnokok lettek, úgyhogy csak lépjenek tovább. A Mercedes végül hallgatott a britre, és visszavonta az óvást.

A Japán Nagydíj másik főszereplője a McLaren-Honda volt, hiszen a csapat csúnyán leszerepelt a hazai futamán annak ellenére, hogy Malajziában kifejezetten azért cseréltek motort Fernando Alonso autójában, hogy a Honda hazai pályáján ne az utolsó rajthelyről induljanak.

Érdekesség, hogy Malajziában Alonso a hetedik lett, míg most a 16. hellyel kellett megelégednie, míg a csapattársa, Jenson Button egyszerűen szörnyűnek nevezte a futamot. Alonso elmondta, hogy az egész hétvégén sebességhiányban szenvedtek.

A kissé csalódott spanyol leszögezte, hogy meg kell találniuk azt az okot, ami miatt egy hete még a Force India ellen harcoltak, most viszont a Sauber mögé estek vissza, mert Austinban már újra pontokért akarnak küzdeni.

Alonso nagyon reméli, hogy a japán gyengélkedés csak egyszeri kisiklás volt, és nem a valóság. A kétszeres világbajnok szerint a 16. hely nem tükrözi az autó valódi tempóját, ráadásul a 15. rajthely és a forgalom is nehezítette a dolgát.haasA forgalommal nemcsak a pozícióért harcolóknak gyűlt meg a baja, hanem az éllovasoknak is, ugyanis a verseny alatt visszatérő rádiós bejátszásban hallhattuk, hogy mindenki arra panaszkodott, hogy nem húzódnak le elég gyorsan a lekörözésre kerülő pilóták.

Habár általában Sebastian Vettel szokott panaszkodni a kék zászló miatt, most a csapattársa, Kimi Räikkönen beszélt arról, hogy igaz, hogy szűk és tempós a suzukai pálya, de a lassú autósoknak kötelessége minél előbb félrehúzódni a gyorsabb elől.

A finn elmondta, hogy minden pálya más, de az tény, hogy amikor belengetik valaki elé a kék zászlót, akkor a pilótának le kell húzódnia, ami persze idő vesztesség, és a lassabb autók néha csatáznak, viszont Japánban néhányan egyszerűen megőrültek. Az egyszeres világbajnok ugyanakkor azt is elmondta, hogy szerinte akkor se lett volna jobb a Ferrari eredménye, ha a lassúbb autók tökéletesen teszik a dolgukat.

Sebastian Vettel is sokat panaszkodott a lassabb autókra. Ő arról beszélt a futam után, hogy mindig frusztrált lesz, ha meglát maga előtt egy autót, mert sok az egymásba fűződő kanyar a japán pályán, ezért nem várhatja el, hogy azonnal félreálljon az előtte autózó, bár ezzel ő sok időt veszít.

Habár sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz hivatalos a Japán Nagydíj végeredménye, végül a Mercedes megbocsátotta Verstappen agresszív védekezését. Alább a hivatalos végeredmény és a világbajnokság állása olvasható.

A Forma-1 mezőnye legközelebb jövő hétvégén, Austinban, az USA Nagydíjon csap össze egymással. A szezonból még négy verseny van hátra. A Mercedes már világbajnok, ám a többi csapat még nagyon kiélezett harcot vív egymással.merciA Japán Nagydíj végeredménye

1. Nico Rosberg, Mercedes, 1 ó 26 p 43,333 mp

2. Max Verstappen, Red Bull-TAG Heuer, +4,978 mp

3. Lewis Hamilton, Mercedes, +5,776 mp

4. Sebastian Vettel, Ferrari, +20,269 mp

5. Kimi Räikkönen, Ferrari, +28,370 mp

6. Daniel Ricciardo, Red Bull-TAG Heuer, +33,941 mp

7. Sergio Pérez, Force India-Mercedes, +57,495 mp

8. Nico Hülkenberg, Force India-Mercedes, +59,177 mp

9. Felipe Massa, Williams-Mercedes, +1 p 37,763 mp

10. Valtteri Bottas, Williams-Mercedes, +1 p 38,323 mp

11. Romain Grosjean, Haas-Ferrari, +1 p 39,254 mp

12. Jolyon Palmer, Renault, +1 kör

13. Danyiil Kvjat, Toro Rosso-Ferrari, +1 kör

14. Kevin Magnussen, Renault, +1 kör

15. Marcus Ericsson, Sauber-Ferrari, +1 kör

16. Fernando Alonso, McLaren-Honda, +1 kör

17. Carlos Sainz, Toro Rosso-Ferrari, +1 kör

18. Jenson Button, McLaren-Honda, +1 kör

19. Felipe Nasr, Sauber-Ferrari, +1 kör

20. Esteban Gutiérrez, Haas-Ferrari, +1 kör

21. Esteban Ocon, Manor-Mercedes, +1 kör

22. Pascal Wehrlein, Manor-Mercedes, +1 körpodA pilóták bajnokságának állása

1. Nico Rosberg, Mercedes, 313 pont

2. Lewis Hamilton, Mercedes, 280 pont

3. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer, 212 pont

4. Kimi Räikkönen, Ferrari, 170 pont

5. Max Verstappen, Toro Rosso-Ferrari/Red Bull-TAG Heuer, 165 pont

6. Sebastian Vettel, Ferrari, 165 pont

7. Valtteri Bottas, Williams-Mercedes, 81 pont

8. Sergio Pérez, Force India-Mercedes, 80 pont

9. Nico Hülkenberg, Force India-Mercedes, 54 pont

10. Felipe Massa, Williams-Mercedes, 43 pont

11. Fernando Alonso, McLaren-Honda, 42 pont

12. Carlos Sainz, Toro Rosso-Ferrari, 30 pont

13. Romain Grosjean, Haas-Ferrari, 28 pont

14. Danyiil Kvjat, Red Bull-TAG Heuer/Toro Rosso-Ferrari, 25 pont

15. Jenson Button, McLaren-Honda, 19 pont

16. Kevin Magnussen, Renault, 7 pont

17. Jolyon Palmer, Renault, 1 pont

18. Pascal Wehrlein, Manor-Mercedes, 1 pont

19. Stoffel Vandoorne, McLaren-Honda, 1 pontverstappenA gyártók bajnokságának állása

1. Mercedes, Mercedes, 593 pont

2. Red Bull, TAG Heuer (Renault), 385 pont

3. Ferrari, Ferrari, 335 pont

4. Force India, Mercedes, 134 pont

5. Williams, Mercedes, 124 pont

6. McLaren, Honda, 62 pont

7. Toro Rosso, Ferrari, 47 pont

8. Haas, Ferrari, 28 pont

9. Renault, Renault, 8 pont

10. Manor, Mercedes, 1 pont

(Forrás: m4sport.hu, formula.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com