Megmentették az oroszok a Saubert

Három orosz partner érkezett a Forma-1 bajba jutott csapatához, akik a hosszú távú megegyezés érdekében, felvették az utánpótlás-programjukba Szergej Szirotkint. pbk145-22-2013-122044-high-jpg
Fellélegezhetnek a Sauber szurkolói, ugyanis a mai bejelentés alapján, véget ért a csapat hosszú ideje tartó pénzügyi válsága, és továbbra is szerepelni fognak a Forma-1-ben.

Múlthéten még maga Bernie Ecclestone is arról beszélt, hogy nagyon hiányozna neki a csapat a mezőnyből, és a legjobb megoldás az lenne, ha eladnák az istállót. Szerencsére erre végül nem volt szükség, mert az oroszok megmentették a Saubert.

A svájci csapathoz a Nemzetközi Befektetési Társaság Alap, az Északnyugat-oroszországi Állami Fejlesztési Alap, és a Nemzeti Repüléstechnikai Intézet csatlakozott.

A hírek szerint nagy szerencséje van a Saubernek, ugyanis más gárdák is meg akarták szerezni ezt a három partnert, akik végül a kis csapatot választották, hogy megerősítsék az orosz jelenlétet a sportágban.

Ám nem csak Oroszország népszerűsítése a célja az összefogásnak, hanem a partnerség high-tech együttműködést is magában foglal.
A Nemzeti Repüléstechnikai Intézet az egyik vezető kutatóműhely Oroszországban, úgyhogy a cég mérnökeinek és tudósainak munkájából a Sauber is profitál.

A közös munkának, tehát az a célja, hogy az együtt fejlesztett technológiákon keresztül, új irányokat és bevételi forrásokat hozzanak létre.

Annak érdekében, hogy az orosz cégekkel való megállapodás hosszú távú legyen, a Sauber felveszi az utánpótlás-programjába a 17 éves Szergej Szirotkint, aki jövőre már  kapni fog Forma-1-es feladatokat is.

(Forrás: vezess.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com