Merényletet tervezhettek a szezonzáróra
Terrorakciót hiúsítottak meg a hatóságok az Abu-Dzabi Nagydíj hétvégéjén.A terrorizmus bárhol felütheti a fejét, így nem meglepő, hogy a szinte az egész világot bejáró Forma-1 mezőnye sem érezheti maximálisan biztonságban magát. Ezt bizonyítja az is, hogy az Egyesül Arab Emírségek lapjai közül több úgy értesült, hogy a hatóságok terrorakciót hiúsítottak meg a szezonzáró nagydíj hétvégéjén.
Az egyik lap úgy tudja, hogy az Iszlám Állammal állt kapcsolatban az a 34 éves férfi, aki a gyanú szerint többek között bombamerényletre készült a verseny helyszínén. Egy másik médium arról számolt be, hogy az illetőt hét vádpontban állították bíróság elé hétfőn.A férfi állítólag a Forma-1-es pálya mellett még fel akart robbantani egy turistabuszt, bútorboltot, valamint meg akart ölni egy vezető beosztású személyt az Emirátusokban. A helyi lapok arról is beszámoltak, hogy a feltételezett terrorista annak a nőnek lehet a férje, akit nyáron azért ítéltek halálra, mert 2014 decemberében megölt egy magyar nemzetiségű, román-amerikai tanárnőt az egyik Abu-Dzabiban található bevásárlóközpontban.
(Forrás: telesport.hu)

Hozzászólások