Mogyoródon folytatódhat az Antonelli-show

A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője, aki mogyoródi sikerrel tovább növelheti az előnyét az összetett élén a nagyjából egy hónapos nyári szünet idejére.A fiatal olasz pilóta kirobbanó formában kezdte az idényt és az is hamar kiderült, hogy a szabályváltoztatások nyomán módosult versenyautóhoz ő tud a legjobban alkalmazkodni a mezőny tagjai közül. Az ausztráliai nyitófutamot ugyan még csapattársa, a szezon előtt vb-esélyesnek kikiáltott brit George Russell nyerte, ezután viszont Antonelli sorozatban öt sikert aratott, Kína, Japán, Miami és Kanada után a nagy hagyományokkal rendelkező Monacói Nagydíjon sem talált legyőzőre.

Barcelonában és Nagy-Britanniában műszaki hiba hátráltatta a Mercedes ifjú versenyzőjét, aki közben Ausztriában azért begyűjtött egy harmadik helyet, így üldözői kevesebb pontot tudtak faragni a hátrányukból. Múlt vasárnap aztán folytatódott az Antonelli-show, Belgiumban ugyanis hiába dolgozott ki jó stratégiát a Ferrari és a monacói Charles Leclerc, a hajrához közeledve a mezőny legjobb autójának számító Mercedes tempófölényét kihasználva Antonelli az élre tört és nem is hibázott a leintésig.

Ezek után utazott el a száguldó cirkusz a Hungaroringre, amely a két szakaszban végrehajtott felújítást követően már teljes pompában fogadja a versenyzőket, csapatokat, szurkolókat.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Antonelli a nyári szünetet biztosan az összetett élén tölti, előnye ugyanis 45 pont a hétszeres világbajnok, 41 éves brit Lewis Hamilton (Ferrari) és 50 - azaz két futamgyőzelemnyi - Russell előtt. Mivel a Magyar Nagydíjon legfeljebb 25 pont szerezhető, a fiatal olaszt a mogyoródi hétvége után még biztosan senki nem fogja utolérni, ugyanakkor egy újabb sikerrel Antonelli még tovább duzzaszthatja előnyét a közvetlen üldözőkkel szemben.

A szezonban eddig történtek alapján a Mercedes győzelmére a legnagyobb veszélyt a Ferrari jelentheti, Hamilton ugyanis szemmel láthatóan beilleszkedett a maranellói istállónál, és a csapattagok is egyre inkább hallgatnak a rutinos britre, aki valamivel több mint egy hónappal ezelőtt első futamgyőzelmét ünnepelhette vörösben, amikor elsőként intették le a Katalán Nagydíjon.

A Mercedes számára az is okozhat némi nehézséget, hogy miközben Antonelli - ha nincs műszaki gondja - szárnyal, Russell egyre kevésbé érzi komfortosan magát az autóban és talán már a csapatnál is. Közben Leclerc magára talált a Ferrari volánja mögött, két és fél hete megnyerte Silverstone-ban a Brit Nagydíjat, Belgiumban pedig nem sok hiányzott neki ahhoz, hogy meglepje Antonellit.

A dobogós helyekért zajló csatába ugyanakkor még a McLaren is "belekeverhet", mert bár a vb-címvédő Lando Norris és az ausztrál Oscar Piastri előző évben tapasztalt fölénye teljes mértékben elillant, az idény elején látottakhoz képest egyre egyértelműbb a brit istálló fejlődése. A McLarennek a közelmúltból is vannak jó emlékei a Hungaroringről, tavaly Norris, egy évvel azelőtt - pályafutása első F1-es sikerét aratva - Piastri nyert Mogyoródon, ahol sokat érhet a jó időmérős eredmény és az első rajtkocka, ebben a tekintetben pedig egyre inkább számolni kell a két mclarenes pilótával.

A mostani szezonban minden pályán az energiavisszanyerési lehetőségek állnak a középpontban, a motorteljesítmény ugyanis majdnem 50-50 százalékos arányban oszlik el a belsőégésű erőforrás és az akkumulátor ereje között, ezért a Hungaroringhez hasonló, komolyabb féktávokat és lassabb kanyarokat tartalmazó aszfaltcsíkok mindig több lehetőséget biztosítanak a versenyzőknek a maximális motorerő kihasználására.

Ami a négyszeres vb-győztes Max Verstappent és csapatát, a Red Bullt illeti, náluk egyelőre leginkább a 27 éves holland vezetési tudásában és rutinjában van mindenkinek a bizalma. A francia Isack Hadjar az idei versenyautóval igazán emlékezeteset még nem tudott alkotni, igaz, Monacóban dobogóra állhatott, de Pierre Gasly (Alpine) büntetésének utólagos visszavonása miatt elveszítette azt a harmadik helyet.

A papírforma alapján esélyesnek tartott versenyzőkön kívül kis túlzással gyakorlatilag bárkinek lehet esélye a Hungaroringen, amely az elmúlt negyven évben számos alkalommal szolgáltatott már meglepetést. Piastri 2024-es sikere előtt többen is voltak, akik karrierjük első győzelmét Mogyoródon aratták: az 1993-as idényben Damon Hill, 2003-ban a most is a mezőnyben lévő Fernando Alonso, 2006-ban Jenson Button, 2008-ban Heikki Kovalainen, 2021-ben pedig Esteban Ocon. Kovalainennek több győzelme nem is akadt az F1-ben, a Haasnál versenyző Oconnak pedig máig az az egyetlen diadala az elitkategóriában.

A Magyar Nagydíj hivatalos programja pénteken reggel kezdődik a Forma-3-asok és Forma-2-esek szabadedzéseivel, 13.30-tól pedig már az F1-es mezőny első, 17 órától pedig a második gyakorlását rendezik. A harmadik tréning szombaton 12.30-kor lesz, majd a vasárnapi futam rajtsorrendjéről döntő időmérő edzés következik 16 órától. A 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap 15 órától tartják, a mogyoródi hétvége eseményeit az M4 Sport közvetíti élőben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lando Norris a Forma-1 2025-ös világbajnoka!

Lando Norris a Forma-1 2025-ös világbajnoka!

Két ponton múlt a bajnoki cím.

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

http://ujhazak.com