Mogyoródon folytatódik az egyoldalúvá váló Verstappen-Leclerc csata

Az elmúlt néhány hétvégén egyre egyoldalúbbá váló csata újabb felvonására kerül sor a hétvégi 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjon a világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője, valamint Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája között.Múlt vasárnap Verstappen meglepően simán diadalmaskodott Franciaországban, miután az első rajtkockából startoló és az élen maradó Leclerc - saját bevallása szerint - hibázott és a gumifalban kötött ki a Ferrarival. A 24 éves vb-címvédő vele egyidős riválisának kiesését is kihasználva könnyedén nyert a Paul Ricard versenypályán, ezzel 63 pontos előnyre tett szert Leclerc-rel szemben az összetett élén.
    

Az egy hónapos nyári szünet előtti utolsó viadal a Hungaroringen így komoly téttel bír: Verstappen még kényelmesebbé teheti az előnyét, Leclerc-nek pedig fontos lenne minél többet faragni a hátrányából az augusztus végi, belgiumi folytatás előtt. A holland pilótának eddig remek idénye van, 12 versenyből hetet nyert meg, ezzel az F1-es futamgyőztesek örökranglistáján is jelentősen előrelépett, most a háromszoros világbajnok Jackie Stewarttal holtversenyben nyolcadik a rangsorban 27 sikerrel.
    

Verstappen számára ugyanakkor a Hungaroring eddig nem hozott igazán komoly eredményeket, győznie még soha nem sikerült Mogyoródon, igaz, 2019-ben és egy évvel később is második volt itt. A Red Bull istálló szempontjából sem épp a legsikeresebb helyszín Magyarország, az osztrák csapat versenyzői közül mindössze ketten - Mark Webber 2010-ben, Daniel Ricciardo pedig 2014-ben - tudtak futamot nyerni a Hungaroringen.
    

A legtöbb szakértő szerint a Ferrarinak bőven lesz keresnivalója a Red Bull-lal szemben Mogyoródon, ugyanakkor az olaszok számos problémával küzdenek az idén annak ellenére, hogy ők építették a mostani idényre az egyik leggyorsabb versenyautót. Megbízhatóságban ugyanis jelentős gondjai vannak a maranellóiaknak, s közben rendre hol Leclerc, hol pedig csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. követ el kisebb-nagyobb hibát kulcsfontosságú pillanatokban. A Ferrari utoljára 2017-ben, azt megelőzően 2015-ben ünnepelhetett diadalt a Hungaroringen, mindkét alkalommal az akkor már négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettellel a volánnál.
    

Leclerc nagyon igyekszik megszorongatni az idén Verstappent, a 12 viadalon elért három futamgyőzelem és két második hely viszont egyelőre kevésnek bizonyul ahhoz, hogy nyomás alá tudja helyezni a holland címvédőt. Előzni viszont legendásan nehéz a mogyoródi versenypályán, így a Ferrarinak és Leclerc-nek kiemelten fontos lesz az időmérőn jó rajthelyet szerezni.
    

A vb-címért küzdők mellett amolyan "sötét lóként" lehet tekinteni az elmúlt néhány hétvégén egyre jobbá váló, egyértelműen javuló tendenciát mutató Mercedesre, s elsősorban a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonra. A konstruktőrök között vb-címvédő német csapat versenyautója fordulóról fordulóra fejlődik, múlt vasárnap Hamilton második, csapat- és honfitársa, George Russel pedig harmadik lett, ez volt az istálló első kettős dobogója a mostani idényben.
    

A 37 éves Hamilton egyeduralkodó a Hungaroringen, ahol pályafutása során nyolcszor nyert már, miközben az örökranglistán mögötte második, és hozzá hasonlóan szintén hétszeres világbajnok német Michael Schumacher "csak" négyszer győzött Mogyoródon. Mindezek mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a Magyar Nagydíj számos alkalommal eredményezett már meglepő, fordulatokkal teli és váratlan eredménnyel záruló Forma-1-es versenyeket, így akár olyasmi is előfordulhat, ami tavaly: Esteban Ocon, az Alpine francia versenyzője pályafutása első diadalát aratta egy emlékezetes viadalon. Rajta kívül még négy pilóta, 1993-ban Damon Hill, 2003-ban Fernando Alonso, 2006-ban Jenson Button, 2008-ban pedig Heikki Kovalainen nyert karrierje során először a mogyoródi aszfaltcsíkon.
    

Ocon márkatársa, a kétszeres világbajnok és a 41. születésnapját pénteken ünneplő Alonso múlt vasárnap rekorderré vált: az F1 történetében ő tette meg a legtöbb kört versenyben, szám szerint 18 672-t, és a mezőny korelnöke ezt most tovább gyarapíthatja a Hungaroringen. Ami az időjárást illeti, egyelőre szombatra jósolnak némi lehűlést és záporokat a meteorológusok, míg vasárnap közepesen felhős, de szeles idő várható.
    

A 37. Forma-1-es Magyar Nagydíj várhatóan teltház előtt zajlik majd, a betétprogramok között a Forma-2, a Forma-3, valamint a csak női versenyzőket felvonultató formulaautós sorozat, a W Series aktuális fordulója szerepel. A Forma-3-ban hazai induló is lesz, a szurkolók Tóth Lászlónak, a Charouz Racing System pilótájának drukkolhatnak. A hétvége eseményeit az M4 Sport élőben közvetíti, az F1-es időmérő edzést szombaton 16 órakor rendezik, a 70 körös futam pedig vasárnap 15 órakor rajtol.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

http://ujhazak.com