Nico Rosberg világbajnok lehet vasárnap, ha...

A Brazil Nagydíjon eldőlhet, hogy a Mercedes német pilótája megszerzi-e élete első bajnoki címét.Izgatottak Nico Rosberg szurkolói, hiszen sok éve várnak arra, hogy végre a kedvencük szerezze meg a Forma-1 világbajnoki címét. A Mercedes német versenyzője annyira közel került az áhított célhoz, hogy a most vasárnapi Brazil Nagydíjon megszerezheti a bajnoki címet.

Ehhez a legegyszerűbb út az, ha megnyeri a futamot, ami idén a tizedik diadala lenne. Ebben az esetben teljesen mindegy, hogy Lewis Hamilton hol végez. Ha Rosberg nem nyer, akkor a matek bonyolódik.

Ahhoz, hogy Rosberg behozhatatlan előnyre tegyen szert Brazíliában, még legalább 7 ponttal kellene növelni a jelenlegi 19 egységes előnyét a csapattársával szemben. Ha nem nyer, akkor a világbajnoki címéhez az is kell, hogy Hamilton leszoruljon a dobogóról. Ez idén csak kétszer, Kínában és Azerbajdzsánban, fordult elő.

A statisztika Rosberg esélyei mellett szól, hiszen az előző két Brazil Nagydíjat pole-ból indulva nyerte meg. Az is tény, hogy amióta Hamilton Rosberg csapattársa, tehát 2013 óta, a brit se az időmérőn, de a futamon nem tudta megverni a németet.

Az se jó hír Hamiltonnak, hogy Interlagosban átok ül rajta, hiszen a karrierje során 23 különböző versenypályán nyert, leszámítva Bakut, ahol idén rendeztek először futamot, és minden aktuális pályaíven sikerült győznie, de Interlagosban még soha.

Ez a nyeretlenség még a példaképéén, Ayrton Sennáén is túltesz, hiszen a brazil a nyolcadik próbálkozásra nyerte meg a hazai futamát, míg Hamilton eddig kilencszer versenyzett Interlagosban, de a dobogóra is csak háromszor sikerült felállnia.

Az is Hamilton ellen szól, hogy a pályafutása során csak 26 körön keresztül állt az élen Brazíliában. Összevetésként: az idevonatkozó statisztikát az aktuális mezőnyből Felipe Massa 183 fordulóval vezeti. 2007-ben a brit a második helyről rajtolt, de már az első körben hibázott, ami miatt lecsúszott a nyolcadik pozícióba.

Később váltóprobléma miatt olyan reménytelen helyzetbe került, hogy az a világbajnoki címébe került. 2008-ban elegendő volt számára az ötödik hely ahhoz, hogy világbajnok legyen, ám a csapatával túlzásba estek a biztonságra való törekvéssel, ami majdnem Hamilton diadalába került.

Az esős versenyen az utolsó pillanatban szerezte meg az ötödik helyet, amivel megnyerte élete első bajnoki címét. 2009-ban a tizenhetedik helyről felkapaszkodott a harmadikra, tehát ebben az évben jó versenye volt.

A brazil győzelemhez talán 2012-ben járt a legközelebb, ám a sokáig vezető Nico Hülkenberg hibázott, ami magával rántotta a britet is. 2014-ben a kerékcsere előtt megpördült a hosszú egyenes végén, pedig ekkor esélye volt arra, hogy átvegye a vezetést Rosbergtől.

Hamilton Mexikóban elmondta, hogy Rosberg rendkívül gyors volt az előző két Brazil Nagydíjon, de tavaly nagyon szoros volt a két Mercedes pilóta közötti csata. A brit éppen ezért bízik abban, hogy harmadik nekifutásra szerencséje lesz.

A háromszoros világbajnok mellett az szól, hogy az előző két versenyen esélyt se adott arra a csapattársának, hogy megelőzze, ráadásul Rosberg a gumikezeléssel is szenvedett Mexikóban. A kérdés tehát az, hogy melyik Mercedes pilóta sikersorozata folytatódik Brazíliában.Ezt mondják a versenyzők:

Nico Rosberg: „Mexikó nem volt a legjobb a számomra, mivel nyerni mentem, de Hamilton az egész hétvégén kicsit gyorsabb volt nálam. Ezt néha el kell fogadni, és meg kell elégedned a munkáddal.

A hozzáállásomon nem változtatok, mert úgy kell folytatnom, hogy a legjobb teljesítményt hozom ki magamból, tehát a győzelemre hajtok. Még van két verseny a szezonból, és ebben a sportágban bármi megtörténhet.

Most minden energiámat arra kell fordítanom, amit képes vagyok befolyásolni. Sao Paulóban eddig mindig jó formában voltam, az ott rendezett versenyek pedig általában izgalmasak. Nagyon várom a nagy csatát.”

Lewis Hamilton: „Meg vagyok elégedve az elmúlt két versenyen mutatott formámmal. Mindenki keményen dolgozott, az autó pedig hibátlan volt. A tempóm az egész szezonban megvan, csak ennek a kihasználására nem volt meg mindig az esélyem.

A világbajnokságban szokatlan helyzetben érzem magam, mert úgy harcolok, hogy azt sem tudom, hogy elérhetem-e a célomat. Az egyik eredmény fájna, de a másik nagy eredmény lenne. A Forma-1-es karrieren kezdete óta láttam már olyat, hogy az utolsó pillanatban változott meg minden, tehát a végsőkig fogok küzdeni. Még soha nem nyertem meg a Brazil Nagydíjat, de ez most hétvégén változhat.”Ez kell ahhoz, hogy Rosberg világbajnok legyen a hétvégén:

1. Ha a német győz, akkor abban az esetben is világbajnok, ha Hamilton a második.

2. Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a Red Bull mostanában rendszeresen ijesztgeti a Mercedest. Ha megvalósul a sokak által várt csata, és nem lesz kettős Mercedes siker, akkor Rosbergnek akkor is nyernie kell, ha Hamilton a harmadik, mert a második hely kevés a bajnoki címhez.

3. Ha brit lecsúszik a dobogóról, és csak negyedik vagy ötödik, akkor Rosberg megelégedhet a dobogó második fokával.

4. Ha Hamilton csak hatodik vagy hetedik, akkor Rosbergnek elég a harmadik helyen meglátnia a kockás zászlót.

5. Ha a brit a nyolcadik pozícióban végez, akkor a németnek legalább negyediknek kell lennie.

6. Ha Hamilton a kilencedik, akkor Rosbergnek legalább egy ötödik hely kell a világbajnoki címhez.

7. Amennyiben a címvédő tizedik, vagy nem szerez pontot Brazíliában, akkor Rosberg egy hatodik hellyel is megnyerheti élete első bajnoki címét.

Abban az esetben, ha Hamilton megtöri az átkot, és nyer, Rosberg pedig a második lesz, akkor 12 pontra csökken a címvédővel szembeni előnye, és minden az utolsó futamon, Abu-Dhabiban dől el. Ebben az esetben a szezonzárón elég egy harmadik hely a németnek ahhoz, hogy az apja nyomdokaiba léphssen.

(Forrás: m4sport.hu)


Hozzászólások

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

A Forma-1 várható újításai a 2018-as szezonban

Arculat, biztonság, versenynaptár és más szegmensekben változik a száguldó cirkusz a következő szezonban.

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Bottas győzelmével és új logóval búcsúzott a Forma-1

Eseménytelen futammal zárta az az évet a királykategória mezőnye.

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Újabb támadás miatt törölték a Pirelli és a McLaren közös tesztjét

Vajon veszélybe került-e a Brazil Nagydíj jövője a rossz közbiztonság miatt?

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Rablás, sárdobálás és Massa búcsúja Brazíliában

Vettel győzelmével ért véget a zűrös Forma-1-es hétvége.

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Kilencedik hellyel lett világbajnok Hamilton

Eldőlt az egyéni bajnoki cím sorsa a Renault-erőforrás gyilkos Mexikói Nagydíjon.

http://ujhazak.com