Női versenyzőt igazoltatott a Lotus

Carmen Jorda aktívan fog részt venni a Forma-1-es csapat 2015-ös munkájában.jordaA Forma-1 régen a férfiak sportja volt, ám az elmúlt években a sportág nyitni kezdett a női versenyzők felé. Ennek eredménye, hogy a Lotus tegnap bejelentette, hogy szerződtették Carmen Jordat.

A spanyol pilótanő a GP3-as sorozatban versenyzett tavaly, bár komoly sikereket nem ért el a szériában, ami több Forma-1-es pályát is megjárt. A hivatalos közlemény szerint, Jorda fejlesztőversenyzőként fogja segíteni a Lotus 2015-ös munkáját.

Ez azt jelenti, hogy a pilótanő aktívan fog dolgozni a Lotus enstone-i szimulátorában, és jelen lesz a Forma-1 2015-ös versenyhétvégéin és tesztjein. Az, hogy Jorda mikor ülhet versenyautóba, még nem derült ki, de az biztos, hogy a pilóta szimulátori munkája nagyban hozzá fog járulni a Lotus 2015-ös autójának fejlesztéséhez.

A 26 éves Jorda, aki 10 éves kora óta aktív autóversenyező elmondta, hogy egy régi álma válik valóra azzal, hogy csatlakozhatott az istállóhoz. A Forma-1 2015-ös szezonja két hét múlva rajtol el Ausztráliában.

(Forrás: f1vilag.hu)

Hozzászólások

26 év után újra bajnok a McLaren!

26 év után újra bajnok a McLaren!

Lando Norris nyerte az év utolsó futamát.

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Russell lett a legnagyobb nyertese Verstappen és Norris kakaskodásának

Nevető harmadikként győzött a Mercedes britje Ausztriában.

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Verstappen nyerte az eseménydús Kanadai Nagydíjat

Estek-keltek a versenyzők az esős futamon.

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Leclerc megtörte az átkot, győzött Monacóban!

Végre a hazai versenyén állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája.

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

Lando Norris megszerezte élete első futamgyőzelmét!

A McLaren brit pilótája a tizedik futamgyőztes a Forma-1 elmúlt tíz évében.

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A vakbélműtétből visszatért Sainz nyerte az Ausztrál Nagydíjat

A Ferrari spanyolja győzött a csapattársa és Lando Norris előtt.

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Koronavírus miatt törölték az Ausztrál Nagydíjat

Az első szabadedzés előtt két órával jelentette be az FIA, az Forma-1 és a verseny szervezői, hogy nem tartják meg a szezonnyitót.

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

Ricciardo nevetve nyerte meg a Kínai Nagydíjat

A két Toro Rosso és Verstappen okozott némi galibát a szezon harmadik versenyén, amelyen a Red Bull ausztrál pilótája diadalmaskodott.

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Lábtöréssel szállították kórházba a Ferrari elütött szerelőjét

Keserédes győzelmet aratott Sebastian Vettel Bahreinben, ahol a csapattársa elütötte az egyik szerelőjét.

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Nem lesz több rajtrácslány a Forma-1-ben; később kezdődnek a futamok

Kér komoly változást jelentett be a Liberty Media.

http://ujhazak.com